Olvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tûnő boldogság majd véget ér. Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.

Kapcsolódó idézetek

1. A ragyogó fák a hûvös levegőben állnak, Elvesztik a színeiket, mintha elrejtenék magukat. Épp mint én, aki fél a melegségtől, Távol tartom magam mindentől, ami a remény felé vezet. Hamaszaki Ajumi
2. A szerelem elmúlik. (...) Meghal, elhalványul, kiszárad és elsodródik, mint a száraz levelek a szélben. Richelle Mead
3. Minden elmúlik, mint az álom Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár. Friedrich Schiller
4. Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt; Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik. Boldogság, álom, ábránd, széttépett falevél, Mit majd gyorsan sodorva elhajt a kósza szél, Szerencse, hit, dicsőség, múló, csalóka fény, Szétpattanó habocska a csendes tó szinén.
5. Úgy hajlik termete, mint szélben fûzfa ága, Vágyódó sóhajok szállonganak nyomába. Mosolygó ajka közt, ha látod fogsorát, Azt hinnéd, földre szállt a fénylő napvilág. Hószínü homlokán a fürt olyan sötét, Hogy éjbe fordul át a fényes déli ég.
6. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László
7. Itt hagytál, mint levél az ágat, Erdőt a vándormadarak, Elvitted mosolyod sugarát És szívem árva, bús maradt. Reviczky Gyula
8. Hiányzol, mint levél a fának, Dideregnek a csupasz ágak. Hiányzol, mint a víz a halnak, Egy kis idő, és belehalnak.
9. Egyszerre légy a tûz, a jég: az idő ablakára lángolva fagyj rá, csak lobogjon éveid jégvirága! Keszei István
10. Lehullott falevél vagyok, aki azt hitte, hogy örökké él, és aztán úgy halt meg, hogy maga sem tudta, miért. Falevél vagyok, aki szerette a napot és a holdat, sokáig nézte az elhaladó buszokat és a zajos villamosokat, és soha senki nem szólt neki, hogy tél is létezik a világon. Ezek a levelek éltek és virultak, amíg lehetett, aztán egy napon megsárgultak, és a fa megvált tőlük. Nem úgy búcsúzott el tőlük, hogy viszontlátásra, hanem úgy, hogy Isten veletek, mert tisztában volt vele, hogy soha többé nem térnek vissza. Paulo Coelho