Ugrás a tartalomra
Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha.
Szurovecz Kitti
-
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
Stephenie Meyer
-
Nem sok minden van az életben, ami annyira meg tud sebezni vagy fel tud emészteni bennünket, mint a szerelmi bánat.
Nathan Filer
-
Elveszíthetünk bármit, semmi nem hiányozhat. De ha a szeretet kihuny a szívből, mindent elveszítettünk, legfőképpen: önmagunkat.
-
Gyakran gondolok arra (...), hogy nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát.
Jane Austen
-
Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben.
Márai Sándor
-
Egy szerelmet eltemetve tartani nagyon hasonlít arra, mint amikor elfojtjuk a dühünket. (...) Egyszerûen felemészti az embert belülről, amíg már másra sem vágyik, mint sikoltozni vagy megrúgni valamit.
Richelle Mead
-
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Paulo Coelho
-
Nincs annál szörnyûbb, mint amikor nem szerethetünk... az élet olyan üres, és az ürességnél nincs borzasztóbb.
Lucy Maud Montgomery
-
Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki szívünket.
Müller Péter