Ugrás a tartalomra
Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betûivel ez az egy sor: - Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani! Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan.
Kapcsolódó idézetek
-
Kicsi fiam, ha kérdenéd apádtól,
Hogy egyszer néked örökül mit ad?
Csak azt írhatnám testamentumomba:
Ne álmodd át az én álmaimat...
-
Édesapámnak nagyon egyszerû volt az életfelfogása: a semmiért cserébe nem kapsz semmit. Mindent ki kell érdemelni munkával, kitartással és becsületességgel.
Grace Kelly
-
Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörûség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitûnő könyvtár nélkül.
Jane Austen
-
Van bennem valami, ami olyan, mint az apám,
Annál erősebb, minél inkább visszatartanám.
Mindig azt mondta: fiam, az égig kell érkezz,
Először üss, és aztán semmit ne kérdezz!
-
Édes Nagymamám! Iszonyú jó voltál hozzám mindig (...). Sose háláltam meg semmivel. Az volt a hálám, hogy egyre jobban rád csimpaszkodtam, elárasztottalak önmagammal, elálltam minden utadat. Ahova csak fordultál, engem találtál meg, én meg úgy képzeltem magamban, ez a szeretet. Csupa ragaszkodásból nem hagytalak élni (...). Menj, szabad vagy! Soha többet nem fogom azt gondolni, hogy szeretek valakit, ha rabbá teszem önmagammal, ha lehúzom, mint valami kolonc.
Szabó Magda
-
Én egy könyvet olvasok, s az olyan egyszerû és közérthető, hogy nem kell sokat rágódni az értelmén. Ez az olvasmányom már negyven éve, s még nem untam meg. (...) Nézz körül, itt fekszik előtted kinyitva. Ez a könyv a természet: sorai az erdők, a dombok, a patakok.
James Fenimore Cooper
-
Láttam a múltját. Láttam a jövőjét. Tudtam, hogyan ragadja majd magával a halál, s a frissen szerzett tudás terhe ólomsúlyként nehezedett rám. A nagyanyám mindig azt mondta, soha nem szabad elárulni senkinek, mi módon leselkedik rá a halál. A sorsunk ellen semmit sem tehetünk, semmi módon el nem kerülhetjük. Ahogy lesz, úgy lesz. Ha túl korán megtudja az ember, mi vár rá, sötét árnyék vetül az életére, mely eltakar előle minden fényt.
Celia Rees
-
Gyûlt már saját könyvtáram is. Előbb
fióknyi volt, majd az asztalra nőtt,
szétáradt s polcokra kérezkedett. (...)
Szabó Lőrinc
-
Az én apám meg a többi paraszt otthon a falunkban, azok az anyatejjel szívták magukba, hogy gyarapodni kell foggal-körömmel. Azoknak az egyszerû eszû embereknek a vérükben volt a törvény, hogy a föld a földdel házasodik, vagyon a vagyonnal, módosabb a szegényebbel soha, ezt a luxust senki sem engedheti meg magának, még álmában se.
Szilvási Lajos
-
Oh igazság, igazság! Mennyire lelkem mélyéből vágyódtam már akkor utánad, mikor folyton és minden vonatkozásban emlegettek előttem - üres szóval és temérdek vastag könyvben! Mit tálaltak fel ezeken a tálcákon feléd kívánkozásomnak? A napot, holdat, gyönyörû alkotásaidat, de mégis csak munkáidat s nem téged magadat! S még munkáid közül sem a legméltóbbakat! Mert ragyogók ezek ugyan és égitestek, de lelkes teremtéseid mégis előbbrevalók. S az én éhes, szomjas vágyakozásom nem azon, bár legelső, dolgaidat kívánta, hanem téged, Igazság, akiben nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.
Szent Ágoston