Útra kelünk. Megyünk az Õszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár.

Kapcsolódó idézetek

1. Már jártunk felhőn túl, Tisztán és piszkosul, Fájt már a tûz, a jég, Mégsem volt még elég. Vad szívünk most is száll, Mint tépett két madár. S bár szürkébb fent a kék, Mégiscsak a miénk. Keresztes Ildikó
2. Õszi szellő fejünk felett sír, zokog, Az égbolton sötét felhő gomolyog. A felhőből sûrûn esik az eső, Mintha sírna, hogy elmúlt a jó idő.
3. Micsoda viharzó Keresztút húzódik a feldúlt levegőben! Jézus-arcú, csapzott madarak vijjognak, sírnak eltûnőben. Keszei István
4. Sötéten, hallgatag Bolyongjuk át a földi utakat; Van fájó szívünk, könnyező szemünk, És egymás mellett mégis elmegyünk Sötéten, hallgatag... Endrődi Sándor
5. Az utat ki-ki a maga módján járja, nincs két madár, mely az égen egyformán szállna.
6. Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda nem érünk. Ady Endre
7. Árva madár tévelyeg a magasban - Én istenem, beh magamra maradtam! Sivatag lett nekem ez a szép világ, Beborulva látom minden csillagát. Endrődi Sándor
8. Száraz ágrul messze száll el a madár, Addig repül, míg ződ ágra nem tanál; A kis madár elmaradt a párjátul, Úgy maradunk mi el, rózsám, egymástul.
9. S míg libeg búsan, szerelemben, Én kikacagom kósza árnyad, Felé fúvok: menj, elbocsátlak. Ady Endre
10. Nehéz, fekete anyaga gyász, sokfejû, soklábú lény. Egy hangyát, mi többiek, kikísérünk magunk közül. Ezen sírunk, magunkon, a lobogó téli nap zsebkendője alatt. Parti Nagy Lajos