Ugrás a tartalomra
Vég nélkül ostorozzák azokat, akik eltorzítják a múltat, újraírják, meghamisítják, felfújják ilyen-olyan esemény jelentőségét, egy másikat meg elhallgatnak; az ilyen kritika talál (csakis találhat), csak épp súlytalan, ha nem előzi meg még alapvetőbb kritika: az emberi emlékezet mint olyan kritikája. Hiszen mi várható el a nyomorulttól? A múltnak csupán hitvány kis morzsáját képes megőrizni, és senki meg nem mondhatja, miért éppen azt, miért nem egy másikat, mivelhogy ez a választás mindannyiunknál titokzatosan megy végbe, szándékaink, érdekeink köréből kiesik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek örökös panaszkodásban élnek. Úgy hordják magukkal a panaszaikat, mint valami személyazonosító jelvényt. Sokak végigsiránkozzák az életüket, hogy az élet mennyire igazságtalanul bánt velük. Felemlegetik a sok szörnyûséget, ami érte őket, a meg nem kapott esélyeket, a sok elszenvedett igazságtalanságot. Talán mindez még igaz is lehet. A legtöbben azonban megfeledkeznek róla, hogy a múlt pusztán emlékként él bennünk. Az emléknek nincs tárgyi létezése. Nem egzisztenciális; tisztán pszichológiai.
Sadhguru
-
A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.
-
Az a sok szarság, amit az emberek magukkal csinálnak... lehet, hogy mind ugyanazért van, tudod? Hogy legalább egy kicsit elnyomják vele a saját hangjukat. Hogy megöljék az emlékeket anélkül, hogy magukat is megölnék.
-
A múlt - a közhiedelemmel ellentétben - egyszerû: az emlékeket szûrjük, alakítjuk, történetté változtatjuk. A történetek meg épp olyanok, amilyennek csináljuk őket; mondatok: itt írom, kihúzok, hozzáírok, úgy, ahogy én akarom. A részletek eltûnnek, kihullanak vagy lesüllyednek az emlékezetbe, jobb esetben betokosodnak és néha-néha feltörnek váratlan zavart okozva; rosszabb esetben dolgozik és megváltoztatják a lélek kötéseit, szorongássá alakítva a jövőtől való aggódás kapcsolásait.
Braun Róbert
-
A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember.
Jón Kalman Stefánsson
-
A történelem, pontosabban az általunk kikevert történelem egy eldugult klozet. Folyton lehúzzuk, mégis visszajön a szar.
Günter Grass
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell
-
Az ember szüntelenül keresi a múltjába vezető szálakat, és úgy követi őket, mintha a labirintusból kivezető út titka az emlékeiben gyökerezne. A már megélt események talán egyszerûbbnek, ennélfogva megbecsülendőnek látszanak, mert az eltelt idővel kimosódott belőlük az élet minden zûrzavara.
-
A múltat jobbára a jelen alakítja. Ha az ember kiábrándult és elkeseredett, sötétre színezett gondolkodása csak azokat az eseményeket emeli ki a múltból, melyek igazolják mai elkeseredését. Ám ha igyekszik a tényeket tényekként kezelni; ha nem azt kutatja, mi nem mehet, hanem azt, mi mehet, ha a problémát kérdésként kezeli, mely válaszra vár, nem pedig újabb sorscsapásként; ha a valóság bonyolult közegéből azokat az elemeket lúgozza ki, melyek pozitív tettekbe ötvözhetők – nos, akkor az emlékezete is segíteni fogja ebben. A mélyből azt fogja felhozni a fényre, ami segíti, hogy helyt tudjon állni a mában. Ilyen egyszerû ez. Ilyen egyszerû ez, mert az emberi emlékezés szelektív: sugara mindig arra esik, ami segít igazolni mai látásmódunk helyességét. Ha kétségbeesettek vagyunk, a kétségbeesésünkben segít, ha a megoldásokat keressük, akkor a megoldásokban.
-
Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után.
Arthur Schopenhauer