Téma
Aggodalom idézetek
-
Fel kellene azonban ismernünk, hogy mikortól ártunk magunknak. Egyszerûen lemondhatunk az esti sörünkről, egy felessel kevesebbet ihatunk a kocsmában, és abbahagyhatnánk a cigizést. Miután az összes Marlboro-man szívproblémában, tüdőrákban és más, a dohányzással összefüggő betegségben halt meg, a dohányzás eléggé uncool dolog lett.
-
Manapság, amikor a nők egyre férfiasabban néznek ki, a férfiak meg inkább nőre hajaznak, már semmiben sem lehetünk biztosak. Lehet, hogy pár ezer év múlva teljesen uniszex lesz az ábrázatunk, és táblát kell hordanunk a nyakunkban, amivel jelezzük, melyik nemhez tartozunk. De az is lehet, hogy a nők rózsaszín ruhákat viselnek majd, a férfiak meg kéket. M. C. Beaton
-
Noha a szuperintelligens rendszerek jelentette egzisztenciális fenyegetés kockázatával sokat foglalkoznak a sajtóban, a mesterséges intelligencia-szakértők úgy vélik, ez a világra rászabadított Ml legkevésbé aggasztó következménye - mivel a legnagyobb gondot a munkahelyek megszûnése és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek jelentik.
-
Többször hallottam már szociológusokat, orvosokat arról beszélni, hogy mennyi ember él olyan defektusokkal, amelyek közveszélyesek, nem gyógyíthatók, és a legegyszerûbb megoldás az volna, ha ezek az emberek nem lennének közöttünk. És azt is sokan mondják, hogy a gyerekükért ölni is képesek lennének. Persze kérdés, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnének, hányan tennék meg valójában.
-
Mindegy, hogy az embernek telefonra, vízumra vagy éppen munkára van szüksége. Kik a rokonaid, a barátaid? Ha nem ismersz senkit, akkor rögtön csomagolhatod össze a holmidat. Apánk ezt sohasem értette meg. Amikor hazajött, azt gondolta, hogy tanult, jól beszél angolul, kiismeri magát a szakmájában, és így egy befolyásos hivatalt kap majd. Elfelejtette, hogy ez a társaság itt mennyire összetart. Barack Obama
-
Ha te következetesen balhézol minden pitiáner szarság miatt, ami bosszant - mert a volt fiúd új fotót posztolt magáról a Facebookon, mert a távirányítóban semmi idő alatt lemerülnek az elemek, mert már megint lecsúsztál a kiárusításról, amikor két kézfertőtlenítőt kaphattál volna egy árban - van rá esély, hogy az életed sivár. És ez a te bajod. Nem a kézfertőtlenítő. Nem a tévé távirányítója. Mark Manson
-
Minden kornak megvan a maga vezető betegsége. Így létezett például egykoron a baktériumok kora, ami azonban, legkésőbb az antibiotikumok feltalálásakor, véget ért. Annak ellenére, hogy tagadhatatlanul tartunk egy influenzajárványtól, ma mégsem a vírusok korában élünk. Hisz azt az immunológiai technikának köszönhetően már magunk mögött hagytuk. A kezdődő 21. századot patológiailag nem a baktériumok és nem is a vírusok, hanem a neuronok határozzák meg. Az idegi alapú betegségek, úgymint a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), a borderline személyiségzavar (BPD) vagy a burnout-szindróma (BS), alkotják a 21. század eleji patológia tájképét. Ezek nem megfertőződések, hanem összeomlások; nem az immunológiailag külsődleges negativitása, hanem a pozitivitás túltengése váltja ki őket. Így tehát megkerülnek minden olyan technikát, amelyek az idegennel való megküzdésre hagyatkozhatnának.