Téma
Aggodalom idézetek
-
Nem tudom, mi történik az életemmel, azt sem, hogy mit kezdjek azzal, ami történik. Tudja, már nem tudom, mi a különbség jó és rossz között, aközt, amit tenni szeretnék, és amit nem tehetek. Borzasztóan félek! Érzem, hogy bûnt követek el, mert közel van hozzám. Szeretném megérinteni, szeretném megcsókolni, a magamévá tenni, önnel lenni és úgy maradni ölelkezve... borzasztóan félek (...), mert nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a hatalmas szerelemmel.
-
Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.
-
Félek, hogy a takaró szegélyéből kicsüngő pamutszál esetleg kemény és hegyes, mint egy acéltû; félek, hogy hálóingem apró gombja hatalmas és nehéz, fejemnél nagyobb; félek, hogy ez a kenyérmorzsa, mire ágyamról lehull, üveggé válik, és szilánkokban ér a földre, engem pedig nyomaszt az aggodalom, hogy ezzel tulajdonképpen minden összetörött, minden, örökre; félek, hogy egy levél letépett széle valami tiltott dolog, amit nem láthat senki, s leírhatatlan értéke miatt sehol a szobában nem tudom kellő biztonságba helyezni; félek, mert ha elaludnék, esetleg lenyelném a kályha előtt heverő széndarabot; félek, hogy egy számjegy kezd nőni az agyamban, s addig nő, míg nem lesz bennem elég helye már; félek, hogy grániton fekszem, szürke grániton ágy helyett; félek, hogy talán kiáltozom majd, mire összecsődülnének a szobám előtt, és feltépik az ajtót; és ráz a félelem, hogy akkor elárulnám magam, és elmondanám mindazt, amitől félek, de a félelem attól is, hogy egy szót se tudnék szólni, hisz mindez kimondhatatlan - és minden más félelem... igen, a félelmek. Rainer Maria Rilke
-
Agyunk evolúciója még nem tart ott, hogy konkrétnak tekintse a távoli jövőt. A küszöbön álló félelmetes események könnyen szorongást ébresztenek bennünk, ám a távolabbi jövőt ritkán látjuk heves, élénk képekben. Rózsaszín szemüvegünk és jó közérzetet biztosító pszichológiai immunrendszerünk általában megóv minket attól, hogy a jövő miatt szorongjunk. Hajlamosak vagyunk félresöpörni a rák, az elszegényedés, a magányos öregkor vagy a betegeskedés rémképét, s ha ezek az aggodalmak mégis feltámadnak bennünk, többnyire nyomban igyekszünk elterelni róluk a figyelmünket.