A gitártokokban gyûlnek az aprópénzek, Boldogan dalolnak az utcazenészek, Az élettől részeg az az öreg csavargó, az a padon alvó, Csipp-csepp, egy esőcsepp cseppen a földre, Csak figyelem csöndben, hogy a tócsát kitöltse, Csak fel ne költse, hisz jobb, ha nem látja, Hogy újságpapírral van bevetve az ágya, Pedig valaha szerették, de a magányba menekült, És pont azokon a napokon marad rohadtul egyedül, Mikor kéne egy társ, akivel mindent megoszthat, Örömöt, bánatot, jót és rosszat.

Kapcsolódó idézetek

1. Azt mondják, a boldogtalan ember elfoglaltság után vágyik, hogy elterelje figyelmét önmagáról. Ugyan, csakúgy, mint a halálosan fáradt ember téli éjszakán inkább vacog, mintsem hogy felkeljen, és takarót keressen magának. Clive Staples Lewis
2. Ha azt olvassátok egy könyvben, hogy egy férfi naphosszat a fa alatt ül, és citerázik meg énekel, hát elhihetitek nekem, az az író egy cseppet sem gyakorlatias. A pénz, az a valami. Csak menjen és izzadjon a napon egy darabig. Õ is meg a citerája is. William Saroyan
3. Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyûrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegû dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja. Lois Lowry
4. Bús az élet, de balga, aki gyászol; Bozótok közt, csendes és árva pásztor, Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem. Oly jó hinni, hinni: túl sötét tereken Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol; Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem! Tóth Árpád
5. "Magának könnyû, maga egyedül van" - mondta Hasse. Volt ebben némi igazság: aki magányosan élt, azt nem lehetett otthagyni. De olykor este összedőlt az egész mesterséges építmény, az élet panaszos és hajszolt zeneként vijjogott fel, vad vágyak, féktelen kívánságok, borongások örvényévé lett, s a reménységé, hogy kitépjük magunkat ebből az értelmetlen tébolyból, ebből az örökösen nyekergő ostoba verkliszóból, akármi lesz is azután... van-e még egyáltalán valami a magányon kívül? Becsuktam az ablakot. Nem, semmi nincs! A többihez nincs elég talaj a lábunk alatt. Erich Maria Remarque
6. Szeretem a magányt, a csendet, Ha odahúz édes titok. Ott szövök álmot, ott merengek, Megenyhülőn csak ott sirok. Reviczky Gyula
7. Álmos vagyok, gubbasztok egymagam, kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg, sötétben őrizem az emlékedet, mint arcképet a becsukott fiók. Unatkozom, nincs semmi, ami bánt és mint tanyán subát a számadó, fülig magamra húzom a magányt. Kálnoky László
8. S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyûtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban, Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül... Tóth Árpád
9. Az élet nehéz. Elveszítünk apákat, testvéreket, anyákat, dalokat és darabokat magunkból. A bot ártatlan hátakra sújt le, az érdemtelent tisztelik, és túl sok a magány. Bolond lennék, ha azért imádkoznék, hogy minden rossz elkerülje a gyermekeim. Ha az ember túl sokat kér, könnyen csalódik. De hadd könyörögjek olyan apróságokért, mint a termékeny föld, az anyai szeretet, egy gyerek mosolya - olyan életért, amelyben több a jó, mint a keserûség.
10. Ó, az a boldog, irigyleni méltó, kit gyerekek közt ér el a lassú öregkor kicsi háza ölén! Békén ballag a birka nyomán, fia a barival jár - fürdőt is melegít este a hû feleség, Így öregedjem meg, fáradt fejem álljon ezüstben, szapora ajkaimon sorra peregjen a múlt. Albius Tibullus