Téma
Após idézetek
-
A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: - Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet. Kurt Vonnegut
-
Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha elkezdtük, hogy "Egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese. Philip Pullman
-
Azt mondják, az ember életében csupán egy "igazi" szerelem van. Szerintem viszont ez nem igaz. Legalább négy van. Először beleszeretünk a barátunkba, hogy megtanuljuk, milyen finom is a határvonal a barátság és a férfi-nő kapcsolat között. Aztán beleszeretünk az ellenségünkbe, hogy rájöjjünk, az ellentétek csupán vonzzák egymást, de élni nem tudnak együtt. Aztán beleszeretünk a tökéletesbe, hogy egy életre megtanuljuk: nem létezik tökéletes. S csak ezután leszünk boldogok valakivel, akit már címkék nélkül leszünk képesek szeretni. Csak úgy, önmagáért.
-
Amilyen a kapcsolatunk minősége, olyan mértékben értékeljük önmagunkat, az emberi természet már csak ilyen. Ha egy számunkra fontos ember magyarázat nélkül eltûnik az életünkből, végzetes sebet üthet az önbecsülésünkön. Minél többször éljük át az elutasításnak ezt a módját, annál komolyabb sérülést szenved az önértékelésünk.
-
Azt kapjuk, amit adunk. Amennyiben úgy érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből, akkor adjuk meg azt valaki másnak! Ha például több barátot szeretnénk, akkor figyeljünk rá, hogy jobb barátai legyünk a már meglévő ismerőseinknek. Ha úgy érezzük, hogy nem hallgatnak ránk eléggé, akkor igyekezzünk jobban odafigyelni másokra. Ha több szeretetet akarunk az életünkben, akkor adjunk több szeretetet másoknak. A jó szándékban fogant tettek idővel mindig visszatérnek hozzánk, sokszor a legváratlanabb módokon és pillanatokban. Mungi Ngomane
-
Ha egy marslakó megnézne egy dokumentumfilm-sorozatot a földi emberekről, bizonyára lenyûgöznék az abban látottak, annyira érdekesnek találna bennünket. Csak mi ezt nem vesszük észre, mert mindkét lábunkkal önnön viselkedésünk kellős közepén, a történések centrumában állunk, és így nem látjuk kívülről önmagunkat.
-
Mint a legtöbb tudós, kétlem, hogy életünknek vagy a világmindenségnek volna valami végső és transzcendens célja, akár Istenként megszemélyesítve, akár mint valami elvontabb, misztikus lényeg. Abban azonban biztos vagyok, hogy konkrét létünk nem értelmetlen, és értelmének forrásait tudatosíthatjuk is. Alison Gopnik
-
Ha egy egyén természetes módon bensőséges kapcsolatokat keres egy másik egyénnel, bizonyos, hogy önmagának vagy a másiknak szenvedést okoz. Ha viszont elkerüli ezeket a kapcsolatokat, megkockáztatja azt a szintén súlyos szenvedést, ami a természetellenes elfojtások képében jelentkezik. Aldous Huxley
-
A gyümölcsöt nem akkor élvezheted, amikor még virága sincs. Nem akkor, amikor elülteted. Nem akkor, amikor még csak egy parányi mag. És lehet, hogy míg beérik, sokszor azt érzed, hogy hiábavaló. Hogy reménytelen. Hogy nem lesz belőle semmi. Hogy nem ad majd szép gyümölcsöt. De hidd el, nem hibavaló. Mert a sok fáradozás, munka, hit - és legfőképp a szeretet meghozza az igazi gyümölcsöt. Csitáry-Hock Tamás
-
Sok vadászó-gyûjtögető kultúrában a szülők kapcsolata a kisgyermekekkel jelentősen különbözik attól, amit mi itt, az Egyesült Államokban tapasztalunk − ez a kapcsolat a konfliktusok helyett az együttmûködésre, a félelem helyett a bizalomra, a szabványosított fejlődési mérföldkövek helyett a személyre szabott szükségletekre épül. Michaeleen Doucleff
-
Távolság és hosszú távollét minden barátságnak kárára van, bármily kelletlenül valljuk is be. Az emberek ugyanis, még legkedvesebb barátaink is, ha sokáig nem látjuk őket, évek múltán lassanként elvont fogalmakká asznak, miáltal részvétünk irányukban mindinkább pusztán értelmivé, sőt hagyományszerûvé válik. Eleven és mély érzésünk csak azokat illeti, kik szemünk előtt vannak - legyenek azok bár csupán kedves állataink. Arthur Schopenhauer
-
Számolgatni kezdtem a bajaimat. Ez jól bevált trükk, sokan alkalmazzák: én és az emberiség. Ha van 1, azaz egy alapos nyomorod, ám ez oly riasztónak rémlik, mint egy atombaleset, helyette inkább foglalkozz a körülményekkel. Meglátod, mennyi bosszankodni valód jön össze: a meteorológiai nüanszok, a szomszédok, a kocsid, anyád, férjed, fiad - vagy amit akarsz. Megőrülni bármitől lehet, bár ez nem megoldás semmire. De hát nem a valódi megoldások elől futunk élethosszat?! Vavyan Fable