Téma
Após idézetek
-
A korabeli történész soha nem tud olyan hiteles történelmet írni, mint a későbbi emberöltők történészei. Ez ugyanis a valódi perspektíva megszerzésétől függ, így látják csak tulajdonképpeni arányaikban a tényeket. Mint minden más, ez is relativitás kérdése, ha nevén akarja nevezni a dolgot. Agatha Christie
-
Az igazi katona valójában igen kevés. Persze azért vannak, de az igazi katonák elesnek, azonkívül pedig valamiért mindig annyira megsértődnek, hogy rád sem néznek, és meg sem hallgatnak. Mindig csak az jár az eszükben, amit ők láttak, beszélgetés közben folyton arra gondolnak, hogy mit mondjanak, és hogy ez előnyös lesz-e előléptetésük szempontjából, s megerősíti-e kiváltságos helyzetüket. Ernest Hemingway
-
Már az is elég baj, ha új számítógépet vagy televíziót kell vásárolni, miközben az ember kénytelen az eladóban és a saját megérzéseiben bízni - de az efféle holmi legalább eldobható, amennyiben a vétel balul üt ki. Az életre szóló párválasztás végtelenül bonyolultabb, és rengeteg találgatást foglal magában. Némi külső erő: vágy szükséges ahhoz, hogy döntésre segítse az egyént.
-
A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör és a gyötrelem között. Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen. Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent. De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba? Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon? És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég?
-
Nincs értelme mindig csak az élet napfényes oldalát szemlélni. A mindennapi élet illemszabályai és konvenciói alatt furcsa dolgok hatalmas tömege halmozódik fel. Létezik például az öncélú kegyetlenkedés gyönyöre. De ha erre már rátaláltunk, ez alatt is ott lapul még valami. A mélyről jövő és sajnálatra méltó vágy, hogy elfogadjanak minket. Agatha Christie
-
Szemben a régi bölcsességgel, miszerint a sakkozás elemzésen alapuló szellemi tevékenység, a sakkmesterek fontos döntéseinek jó része azt illetően, hogy mit lépjenek, a tábla érzékelésének pillanatában jön létre. Ahogyan a csibeválogató, aki csak ránéz a naposcsibére, és meglátja a nemét, vagy a SWAT-tiszt, aki azonnal észreveszi a bombát, a sakkmester is csak rápillant a táblára, és egyszerûen meglátja a legígéretesebb lépést.
-
Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk. Mire kivilágosodik, már készségesen meghúzódunk bármelyik biztonságos zugban, ha mégoly kényelmetlen is, és szinte ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leroskadjunk az első nagyobb szikla mögé, ahol rágyújthatnánk egy cigarettára. De hát az ember, ugyebár, nem holmi gyáva féreg, így aztán elvánszorgunk a szikla mellett, és tudjuk, hogy ezt később még ezerszer is megbánjuk. Robert Capa
-
Mindenkinek van egy titka. Olyanok vagyunk, mint az osztriga, amely áttetsző héjai közé, a húsa mélyére temeti a homokszemet: mintha egy halálos sebet próbálnánk meggyógyítani. Néhányan egész életünket annak szenteljük, hogy megőrizzük titkunkat, elrejtsük mindenki elől, aki felfedné. Úgy óvjuk, akár a kagyló a gyöngyöt, de a végén, amikor már nem is számítottunk volna rá, mégiscsak azt kell látnunk, hogy a titkunk megszökött tőlünk. C. W. Gortner