Téma
Ateista gondolatok idézetek
-
Mint írónak, aki a fantasztikum világával kacérkodik, egyetlenegy dolgot kell szem előtt tartanom: ha már kitaláltam egy világot, azt mindenkor a saját szabályai szerint mûködtessem, sose szegjem meg a magam által felállított törvényeket. Pillanatnyi szeszélyből kikacsintani ebből a világból egyszerûen megengedhetetlen. Az ilyesmit mindenáron el kell kerülni. Salman Rushdie
-
A haldokló nem érez szagot és ízt, nem lát és nem hall többé. Csak a tapintás érzése maradt meg; nyugtalanul fekszik, karjait ide-oda lóbálja, minden pillanatban változtatja helyzetét; mint már mondottuk, olyan mozdulatokat tesz, mint a magzat az anya méhében. Az őt lesújtani készülő halál nem ébreszt benne semmi félelmet, mert már nincsenek gondolatai, s úgy fejezi be az életet, ahogyan kezdte, vagyis anélkül, hogy tudatában volna ennek.