Téma
Bátorság próbája idézetek
-
- Na és maga, hogy áll a nőkkel (...)? - Igazság szerint nem tudok róluk túl sokat. - Tudni senki sem tud róluk sokat, még Freud sem, sőt, talán még ők maguk sem, de nem is kell. Olyan ez, mint az elektromos áram: ahhoz, hogy megüssük vele az ujjunkat, nem szükséges tudnunk, hogyan mûködik. Carlos Ruiz Zafón
-
Míg a szabadság fejlődéshez és felvilágosodáshoz vezet, addig az engedélyezés lehetővé teszi a gonosznak, hogy fényes nappal is viruljon, holott a fény a halálos ellensége. Az öntelt diktátorok engedik az alattvalóiknak, hogy a világ bajaiért azokat hibáztassák, akik a legkevésbé képesek megvédeni magukat. A dölyfös uralkodók Isten nevében engedélyezik a mészárlásokat. Az önelégült államfők szabad utat engednek mindennemû gyûlöletnek mindaddig, amíg ez a saját érdekeiket szolgálja. És a sajnálatos igazság, hogy az emberek erre nagyon is fogékonyak. Az engedély a szabadság hatalmasra puffadt hullája. Neal Shusterman
-
Ne higgyenek a fanatikus természetvédőknek, akik azt állítják, hogy őseink harmóniában éltek a természettel. Már jóval az ipari forradalom előtt a Homo sapiens tartotta a legtöbb növény- és állatfaj kiirtásának rekordját. Miénk a kétes dicsőség, hogy a biológia történetének leghalálosabb faja vagyunk. Yuval Noah Harari