Téma
Belső béke idézetek
-
A legtöbb és végső megnyugvás a halál. Csak a halál oldja meg a gondokat. Csak a halálban van igazi béke. Ezt minden nagy ember tudja. Emlékezz Macbethre: "Nem gyötri többé a lázroham élet." Emlékezz Trisztán és Izolda elragadtatására. Szerelem és halál. Szerelem és halál. De a legnagyobb mégiscsak a halál. Agatha Christie
-
Az embernek sok mindenre van szüksége, hogy azt érezze, él. Családra. Szeretetre. (...) De csak egy dolog kell, hogy tényleg élhessünk. Egy dobogó szív. Ha veszélyben van a szívünk, kétféleképpen reagálhatunk: vagy elfutunk, vagy támadunk. Röviden azt mondhatnám, harcolunk, vagy menekülünk. Ösztönös. Nem irányíthatjuk. Vagy mégis?
-
Az érzéseink nem önfenntartóak. Szükségünk van energiára. Tápanyagra. Éltető vérre. Figyelemre. Egész lényünket eluralhatja a rosszkedv - és észre sem vesszük, hogy ezt mi magunk tápláljuk. De egy hirtelen jó hír kiránthat a mocsárból. Egy levél. Egy jó szó. Bár az utóbbi kevés hozzá, mert valójában szeretünk a rosszkedv mocsarában henteregni - van abban valami kéj is. Van bennünk egy öntudatlan, lomha víziló, aki nem szívesen mászik ki a napfényes partra. Ezért - figyeld meg - egy baráti jó szó, bölcs tanács, esetleg egy szeretetteli simogatás már-már kicsalna a rosszkedvedből, de visszahúz a mocsár. Müller Péter
-
Az élmény (...) a közhiedelemmel ellentétben nem valami jelentős, fontos esemény. Nem. Az belső történés, amit bármi előidézhet... kilépek például egy délután, nyári zápor után az erkélyemre, s a szemközti még nedves, víztől csillogó háztetőn megpillantok egy fütyürésző rigót. Vagy: átrendezem a könyvtáramat, belelapozok valamelyik könyvembe, s mert nem tudom abbahagyni az olvasást, reggelig ottmaradok a padlón. Ezek az igazi élmények. Nem kívülről jönnek, hanem a bensőnkből fakadnak. Tolnay Klári
-
Mindenkinek ismerős a helyzet, amikor felriad az éjszaka közepén, odakint minden sötét és csendes, és valami, amire máskor alig gondol, hirtelen közvetlen hatalmas krízisnek tûnik? Az ember fekszik a sötétben, dermedten a félelemtől, és nem tudja elhinni, hogy eddig nem ilyennek látta a dolgokat. Abban a rettenetes pillanatban olyan, mintha késpengén egyensúlyoznánk: kimondhatatlan dolgok fognak történni, ha nem cselekszünk azonnal, és micsoda ostoba vaksággal voltunk eddig megverve, hogy azt hittük, minden rendben van az életünkben! Aztán újra erőt vesz rajtunk az álom, és amikor másnap felébredünk, minden újra rózsaszínnek tûnik, mi pedig vidáman félresöpörjük az éjszakai pánikot, és éljük tovább az életünket, ahogy addig.
-
Bármikor tudok sírni, ha akarok. Az érzések és gondolatok nemcsak "rám törnek", de néha ura is vagyok a lelki állapotaimnak. Nem úgy, hogy elfojtom, hanem úgy, hogy magam is elő tudom idézni őket. Ezzel többé-kevésbé mindenki így van, anélkül, hogy tudatában lenne. Mi azt hisszük, hogy hangulataink a külvilág hatásaitól függnek. Ez részben igaz. De tőlünk is! Müller Péter