Téma
Belső béke idézetek
-
Ismerek egy erdőt és egy hegyet. Ismerek egy házat és benne egy szobát, ahol éjjel megreccsen a padló a hidegtől, amely behúz az ablakon. És ismerem a kettőnk közötti csendet, és ahogyan a szelet hallgatjuk, amely kint a fakoronák száraz leveleit zörgeti, és szívünk dobbanását, ismerem gyengéd kezed, leheleted és illatos bőröd. Ismerem az álmot, melybe elmerülünk, mély lélegzetvételed, azután kiáltásod az éjszakába, rövid ébredésed, kapkodó lélegzeted, a félelmet, szemedben a rémületet, és csókjaimmal felébresztelek, hogy újra megnyugodj.
-
Képzelj el egy olyan barátot, aki, ha valamilyen akadályba ütközöl, mindig csak arra emlékeztet, hogy a múltban hányszor követted már el ezt a "hibát", és hogy miért te vagy a probléma oka. Valószínûleg pont így bánsz saját magaddal. Azokkal az emberekkel érezzük magunkat a legjobban, akik segítenek, hogy jobban érezzük magunkat, és akik mellett nyugodtan önmagunk lehetünk. Kezdj el úgy bánni magaddal, ahogy egy szerető és kedves barát vagy családtag bánna veled. Ha a fejedben lévő hang támogatóbb és segítőkészebb, az némi megnyugvást - vagy akár védőburkot - jelenthet, amikor felbukkannak a negatív, szorongó gondolatok.
-
Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy neked mit jelent a hûség? Te mire használod a hûséget? Mire mész a hûséggel, ha boldogtalan vagy? Hol van a határ? A társadalom megítélése pozitív lesz, de te belül elkezdesz szép lassan rohadni, és a pillanatok, a boldogság lassan felemésztődik a komposztban. Marie Clarence
-
Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Õk bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg. Oravecz Nóra
-
Manapság a legtöbb akadályunk nem külső, hanem belső. A második világháború óta a történelem legnagyobb felvirágzásait éltük meg. Kevesebb háborúval kell szembenéznünk, kevesebb a halálos betegség és sokkal több a biztonsági háló. De a világ továbbra is ritkán cselekszik úgy, ahogyan mi szeretnénk. Külső ellenfelek helyett belső feszültségekkel küzdünk. Szakmai frusztrációkkal, beteljesületlen várakozásokkal, örökölt tehetetlenségeinkkel. És továbbra is ugyanazokban a letaglózó érzésekben van részünk, amelyekben az embereknek mindig is volt: bánatban, fájdalomban, gyászban. Ryan Holiday