Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Betegség idézetek
Az életem nem érdekes. Csak azzal azonosítom magam, ami hasznos bennem, vagyis a munkámmal.
Kérem ne dobja a csikket a piszoárba! Átázik és nagyon nehéz meggyújtani.
Csak látszólag fecséreljük az időnket, mert igazából a szükséges tanulópénzt fizetjük ki: az önbecsapásaink miatt, magunknak.
Csernus Imre
A punk kultúra megtanított arra, hogy sokszor épp az a rossz választás, ha megpróbálunk mértéktartóak és visszafogottak lenni. Ha az ösztöneink azt súgják, hogy ideje hátrahagyni a "jó kislány" énünket, akkor hajrá.
Nadya Tolokonnikova
Az olvasás révén semmit sem lehet megérteni. Csak cselekvés által, és sajnos úgy is csak utólag.
Piia Leino
Néha a távozás az egyetlen, amit tehetünk.
Patrick James Rothfuss
Te vagy a fény a sötétségben, amiben élek.
Amit elolvasok és elfelejtem, egyszer sem volt érdemes elolvasnom.
Gárdonyi Géza
Egész életem egyetlen erőfeszítés, hogy meneküljek a puszta létezés gyötrelme elől.
Arthur Conan Doyle
A kultúra nem az életünk egy része. Épp fordítva: mi vagyunk a része a kultúrának.
Carl Zimmer
Csak szórakozva tanulhatunk.
Anatole France
Csak egy kincsem van, a szabadság - Vállalom a kalandját. Csak megyek ide-oda, ahogy visz a világ - Nem tûröm a kalitkát.
Igazán sírni, örülni csak nótaszó mellett tudunk.
Bangó Margit
Valójában az olvasás meg az írás ugyanaz. Hiszen amikor írsz, akkor tulajdonképpen a fejedben futó történetet olvasod, aztán egyszerûen lejegyzed.
Matt Haig
Élek, ahogy élek. De inkább szabadon, mint sodródva.
Ez a világ oktondi, baljós és sötét is egyben. Számomra úgy tûnik, nagy szerencse kell ahhoz, hogy itt valaki valóban megtalálja a helyét. Általában csak csúszkálunk ide-oda.
Hazai Attila
Kétféle irodalom létezik; az egyiket mi írjuk, a másik minket ír. Amelyik minket ír, veszélyes. Oda jutunk, ahová nem kívánkozunk. Azt nézzük, amit nem szeretnénk látni.
Jeanette Winterson
Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni?
Franz Kafka
Vannak leckék, melyeket csak fájdalom képében sajátíthatunk el.
Tablo
Nincs erkölcsös vagy erkölcstelen könyv. Csak jól vagy rosszul megírt könyvek léteznek.
Oscar Wilde
« Előző
1
2
3
4
5
…
7
Következő »