Téma
Bölcsesség idézetek
-
Az emberi életek fonalai sohasem szakadnak el teljesen, hanem összefonódnak, egymásba akadnak, és végül valamiféle protoplazmává olvadnak össze, mely szabad szemmel láthatatlan, valamiféle eleven lánnyá, mely mozog, hajlik, valami amőbaszerû ősállattá, mely körülöttünk tekereg, kacskaringózik, alakját változtatja, szétömlik, míg teljesen körbe nem fog és be nem szippant bennünket. Dasa Drndic
-
A férfiak többsége (...) már kisfiú korától rettenetesen fél az érzelmi konfliktusoktól, az érzelmi konfliktusokban jelentkező fájdalomtól, és attól, hogy nemet kelljen mondania. Nem tudják, hogy gyávák, vagy ha tudják, akkor sem foglalkoznak vele. Vagyis megkapták az élettől, önmaguktól az esélyt a boldogságra, de öntudatlanul elszúrják. Csernus Imre
-
Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerûen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl. Vavyan Fable
-
A szüleid csak akkor fognak tudni elszámolni önmagukkal, hogyha felkészítettek téged az életre. Azt pedig nem lehet úgy, hogy a fájdalmas, traumás dolgokról nem beszélnek, és nem mutatják meg, nem mondják el, hogy ők ezt hogyan oldották meg, majd nem bízzák rád, a gyerekre, és nem nézik, hogyan bukdácsolsz, meg hogyan esel pofára, miközben megállják, hogy ne ugorjanak oda segíteni. Csernus Imre
-
Az utazás kicsit olyan, mint a futball. Nagyon kevesen vannak, akiket egyáltalán nem érdekel, és akik semmilyen formában soha nem ûzik. Egyesek beérik azzal, hogy nézik, ki aktívabban és lelkesebben, ki kevésbé. Aztán vannak, akik maguk is játszanak. Talán csak ők tudják igazán, hogy különböző időkben mit jelent, és hogy különböző helyeken hogyan játsszák, mivel ők tényleg értik a játékot. Az utazás is ilyen. Aki nem hajlandó odafigyelni, rájönni, hogy a dolgok miért másmilyenek, mint odahaza, vagy nem nyitott az újra, esélyt sem ad magának, hogy megpróbáljon megérteni dolgokat, és meglássa magát a szerénység tükrében. Gunnar Garfors
-
Ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? Sütő András