Téma
Boldogulás idézetek
-
A gaz nem rossz dolog, apuci. A gazok még csak nem is gazok. Pontosan olyan növények és virágok, mint a nárciszok, meg hasonlók. Joguk van az élethez. Mit szólnál ahhoz, ha beállítana egy teherautó, hogy mérget permetezzen rád, csak azért, mert valaki a fejébe vette, hogy gaznak nevez? Jerry Spinelli
-
A legenda szerint Jézus öt kenyérből és két halból, majd hét kenyérből és néhány halból sok ezer embert lakatott jól. Az elkerülhetetlen globalizáció milliárdnyi kenyeret, halat, dollárt, eurót önt a multik elé, akik gyónnak és föloldozást kapnak, miközben a Földön mégis ezrek és tízezrek halnak éhen. Visszájára fordult a hitélet? Könnyebb a tevének átjutni a tû fokán, mint a szegénynek megkapni azt a mindennapi kenyeret, amiért a papság naponta imádkozik? Popper Péter
-
Az emberek néha az "adóztatás" egy módjának nevezik az inflációt. Ez egy veszélyes álláspont. És teljességgel hamis. Az infláció nem az adóztatás egy módszere, hanem az adóztatás egy alternatívája. Amikor az állam adókat ró ki, teljesen ő irányítja a folyamatot. Úgy veti ki az adókat és úgy osztja meg a terheket, ahogyan azt igazságosnak és kívánatosnak látja - az adóteher nagyobb részét azokra hárítva, akik jobban képesek cipelni azt, ezzel csökkentve a kevésbé szerencsések terheit. De az infláció esetén egy olyan folyamatot indít az útjára, ami az irányításán kívül esik. Nem az állam, hanem az árrendszer határozza meg, mennyire fog szenvedni az egyik vagy a másik csoport. Ludwig von Mises
-
Ötvenmilliárd teherautó, kamion és BMW között, körülvéve az autópályáktól, belátja, hogy tökéletesen lényegtelen, hogy hány elektromos meghajtású autót vásárolunk. Nem számít, hány napelemet teszünk fel a háztetőnkre. Nem számít, mennyire segítjük és biztatjuk egymást. És az sem számít, hogy nem repülünk többé, lemondunk erről a kivételes előnyünkről, mert amire szükség van, az egy forradalom. Az emberiség történelmének legnagyobb forradalma. És ennek most kell bekövetkeznie. Malena Ernman
-
Az életről szóló egyenletet elvileg könnyû kiszámolni, nem a matematika hibája, hogy mégsem sikerül soha. Vegyük a négyjegyû számot a kő jobb oldalán, vonjuk ki belőle a bal oldalit, szorozzuk be 365-tel, tegyünk hozzá egy-egy extra napot a szökőévek miatt. De akárhogy is, nem fog stimmelni. Hiába számoljuk át, hiába kezdjük elölről, sosem lesz jó, nem lesz elég. Túl kevés lesz ahhoz, hogy kikerekedjen belőle egy egész élet. Fredrik Backman
-
Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón - az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája? Kurt Vonnegut
-
Amikor a környezetvédő mozgalmak megalakultak, a zöld egyet jelentett a dilissel. Zöld hírekkel mulattatták az embereket: valami lökött alak megint odaláncolta magát egy buldózerhez, szemétszállító hajóhoz, betonkeverőhöz, akármihez. És ez legalább olyan vicces volt, mint hajdan a szüfrazsettek, akik tollas fövegben a lámpaoszlophoz bilincselték magukat, hogy felhívják a figyelmet a nők jogaira. Nos, ami azt illeti, azóta bőven az arcunkra fagyhatott a mosoly. Nagyanyáink kissé túlvívták az egyenjogúságot. Vavyan Fable