Búcsúzás idézetek

Azt hiszem, nem fogok bejutni a mennyországba. Annyi minden jóban van részem már itt a földön, és annyi nagyszerû dolog történik velem, hogy nem is volna igazságos, ha azután is csak jó következne. Jean Webster

Tegnap egész nap imádkoztam (...). Nem azért, hogy maradj; úgy éreztem, az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged. Diana Gabaldon

Ülünk és nézlek, - nézem a kezed. Vajon fáradtan még meddig vezet? Ki indul innen vajon hamarabb? S mily szörnyû lesz annak, - aki itt marad. Dutka Ákos

Ha százfelé tép az élet, legalább százszor mondom majd el: Az én szívem nem törik, nem eladó és nem is olcsón vett hely, Visszavár mindig, nem feled! Bár várhat százezer éven át, Nincs az az idő, nincsen az a tér, ami közénk odafér. Kowalsky meg a Vega

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom.

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom.

Némelykor azért nem megbízható az emlékezés a boldogságra, mert a befejezés fájdalmas volt. Mert a boldogság csak akkor igazi, ha örökké tart? Bernhard Schlink

Miért mondtad az időnek, hogy menjen? Gyorsan elszaladt, itt hagyott engem. Miért hagytad, hogy elmenjen? Meg se tettem, amit kellett volna tennem.

Akartam: menj. Akartam, hogy maradj. Az első óhaj ért el hamarabb, Nem nyûgözött a néma második. Miért? S miért maradtál volna itt? Tudor Arghezi

De szeretnék én is, hej, jó sokáig élni, Nézni, hogy lesz lánykából nő aztán meg néni, És amikor öreg leszek és iszonyú tapasztalt, Elindulok fölfelé, de lerúg egy angyaltalp. Kispál és a borz

Mondtam neki, hogy várni fogok rá, és ott leszek mellette, amikor magához tér, és tudja, mit mondott nekem? Mik voltak hozzám az utolsó szavai? (...) Azt mondta: egész életemben neked szerettem volna szép lenni. Én meg csak arra tudtam gondolni, amikor ezt mondta, hogy nekem mindig is az volt. Nicholas Sparks

Ha szerencsém van, esetleg még azt a kort is megérem, Hogy földi létem tágabb összefüggéseit megértsem. És ezt soha nem kérem, de mindig reméltem, Hogy tovább él az emlékem a barátaim lelkében. Children of Distance

Erőm, gyengém, titkom, tanácsom, vezetőm, szultánom, padisahom, emírem, világomnak összes éke. Levegőm, fuvallatom, vihart tépő fénysugaram. Ha meghalok, mert eljő a halál, ezeket mind elhagyom, de maradok ablakod alatt dalnokod, s magasztallak, bárhova is jutok. Reszkető szívvel, könnyező szemmel már Muhibbi-ként búcsúzom.

A halálraítélt egy órával a kivégzése előtt mindig azt mondja vagy gondolja, hogy ha valahol egy magas sziklatetőn kellene élnie, olyan kicsi helyen, hogy éppen csak meg tud állni, és körös-körül szakadék van, tenger, örök sötétség, magányosság, örökös vihar; ha ott, azon az arasznyi helyen kellene állva töltenie egy életet, ezer évet, egész örökkévalóságot, még az is jobb, mint meghalni most mindjárt. Csak élni... élni... élni... Akárhogyan is, de élni! Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Megérdemelve vagy ártatlanul Számûzetésben hogyha bolyganék, Ha megtagadna az egész világ, S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég: Egy menhelyem maradna énnekem, S ez a te szived, drága gyermekem! Szendrey Júlia

Feladtam mindent. Most mondd, még mit vársz? Csak jöjj, s halkan súgd azt a szót, Vagy valld be végre, már más úton jársz, Másnak adtad, mi csak rólunk szólt. Bosszúból? Anti Fitness Club

Tudom, hogy ha olvasod ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy én már eltávoztam az élők sorából. Nem tudhatom ugyan, mennyi idő telt el azóta, de remélem, hogy képes leszel túltenni magad rajta, és már kezded kiheverni a történteket. Tudom, hogy a helyedben nagyon nehéz lenne nekem, de azt is tudnod kell, hogy mindig is hittem: kettőnk közül te vagy az erősebb. (...) Õszintén szeretlek. Én voltam a legszerencsésebb fickó ezen a világon azóta, hogy te beléptél az életembe. Darabokra törne a szívem, ha megtudnám, hogy többé már nem vagy képes a boldogságra. Kérlek, próbálj meg boldog lenni ismét! Kérlek, tedd meg ezt nekem... Találj magadnak valakit, aki boldoggá tehet. Lehet, hogy nehéz lesz, és most talán úgy érzed, ez lehetetlen, de én azt szeretném, ha mégis megpróbálnád. Nicholas Sparks

Magamra hagy a vasárnap délután, távolságok börtönajtaját zárva rám. minden idegszálammal nyújtózkodom utánad, drága, ahogy a fák ágai kapaszkodnak még görcsösen a nyárba, s várlak, ahogy évek óta hiába várom, hogy bekopogjon egyszer egy barátom pirosló arccal, váratlanul hozzám.

Könyörögtem az Istennek szépen, Hogy boldogságot dobjon le nékem. De elfelejtette, vagy túl messzire dobta, Később azt mondta, ez nem az ő dolga. Ha nem segítek magamon, csak magamra vethetek keresztet, Örökké mástól várni a megváltást nem lehet.

Micsoda hálátlanság! Az ember óriási erőfeszítéssel rendbe teszi a barátai reménytelenül sivár életét, megkeresi nekik a tökéletes társat... aztán egyszer csak arra eszmél, hogy elhajóznak az örök boldogság földjére, és azt se mondják, fapapucs. Huh, az ember még örülhet, ha megszánják egy képeslappal.