Téma
Bűn idézetek
-
Az elkövetett bûnöket nem lehet meg nem történtté tenni. Azzal, hogy elkezdünk jót tenni, nem kapunk felmentést múltbeli dolgainkra. Olyan ez, mint amikor felgyûlnek a sárga csekkek: ha befizeted a legújabbakat, azzal még a régiek ott maradnak kifizetetlenül. Csak egyetlen módon szabadulhatunk meg a felgyülemlett bûnszámláktól: ha Isten maga rendezi az adósságunkat, issza meg a mérgezett poharat, és veszi magára a bûneink tragédiáját. Reinhard Bonnke
-
Az emberek általában azt hiszik, hogy minden baj oka a bûn. Bûn alatt értik azt, hogy valaki hazudik, lop, csal, rabol, öl és paráználkodik. Tudatlanságuk odáig megy, hogy e bûn ellen roppant nagyhangú törvényeket hoznak, amelyben még akasztófával is fenyegetőznek. Bár ezek a törvények sok-sok ezer évesek, még semmiféle eredménnyel nem jártak. Hamvas Béla
-
Addig tanító-e valaki, amíg alkalmazásban áll, vagy mint a miniszterelnököt, haláláig megilleti a címe? Sőt, azon is túl, rá lehet-e írni a sírkövére akkor is, ha mint tanító elbukott, állásától megfosztatott? Fölösleges kérdések ezek, mert melyik épeszû ember akarna manapság tanítónak látszani, ha nem az? Vagy akár akkor, ha az. Vörös István
-
Mihez kezdjünk egy sorozatgyilkossal? Végezzük ki többször? A büntetési tételeknek nem az a feladatuk, hogy leképezzék a bûnt. Aki veszélyes, fenyegetést jelent a társadalomra, azt ki kell vonni a forgalomból, másrészt gondoskodni kell arról, hogy aki még elhagyhatja a börtönt, az felkészüljön a szabad életre és lehetőleg eszébe se jusson a bûnismétlés. Sas István
-
Egy ember megölése gyilkosság, pár emberé vagy egy tucatnyié még több gyilkosság, ezrek vagy tízezrek megölését azzal kellene büntetni, hogy ezerszer végezzük ki a gyilkost. De mi a helyzet ennél nagyobb számoknál? Pár százezernél? Halálbüntetés, igaz? Mégis, akik ismerik a történelmet, most habozni kezdenek. Mi van, ha milliókat ölt meg? Elhihetik nekem: egy ilyen embert senki nem tartana gyilkosnak. Ellenkezőleg: lehet, hogy még csak azt sem feltételeznék róla, hogy megszegte a törvényt. Ha nem hisznek nekem, tanulmányozzák a történelmet! Mindenkit, aki milliókat ölt meg, nagy embernek, hősnek tartanak. És ha ez az ember elpusztított volna egy egész világot, és megölt rajta mindenkit, aki él - megváltóként ünnepelnék! Cixin Liu