Téma
Bűn idézetek
-
Legelőször is azt kell górcső alá venni, amit az emberek bûnnek neveznek, be kell látni, hogy csak nemzeti törvényeik és erkölcseik megsértését illetik ezzel a névvel, hogy amit Franciaországban bûnnek tartanak, alig száz mérfölddel arrébb már nem számít annak, hogy nincs oly cselekedet, mit az egész földön egyetemesen bûnnek tekintenének, s ily módon alapjában véve semmi sem érdemli meg, hogy józan ésszel bûnnek nevezzék, mert minden csak nézőpont és földrajz kérdése. Donatien Alphonse Francois de Sade
-
Morális félreértés vagy összeütközés morálisan szabad emberek között kizárt. Csak a morálisan nem szabad ember, aki tehát valamely természeti ösztönt vagy valamely általa kötelességből elfogadott parancsot követ, helyezkedik szembe embertársával, mert az nem követi ugyanazt az ösztönt vagy ugyanazt a parancsot. Rudolf Steiner
-
A levegőben elengedett tárgyak leesnek. Rendszerint valóban ez történik. De ha a szóban forgó tárgy egy papírlap, és "véletlenül" erős szél fúj, akkor felfelé is szállhat. (...) A természeti törvényt csak akkor kell szükségszerûnek tekintenünk, ha elvonatkoztatunk (...) az esetlegességektől. David Bohm
-
Bûn az, amit az adott kor törvényhozása (értsd: a politikai játszmák választásokon nyertes bulldogjai) annak tartanak. Lehet elmélkedni morálról, erkölcsről, törvényről, jóról, igazságosról és e két utóbbi mûvészetéről (amelyek summája a jog, legalábbis a rómaiak szerint) - de ami tíz éve még tíz év börtönt jelentett, ma meg semmennyit, az már nem is bûn? Kondor Vilmos