Téma
Csillagászat idézetek
-
A szerelmet talán leginkább egy száz- vagy még annál is többtagú zenekar játszotta hatalmas zenemûhöz hasonlíthatnánk, amelyben néha az összes hangszerek szólnak, máskor pedig csak a trombiták harsognak, csak a fuvolák szólnak, csak a hegedûk sírnak, vagy pedig csak a dobok peregnek. Ez a zenemû azonban az egyén személyiségi tulajdonságaitól függően nagyon különböző lehet. Egyeseknél sok a fortissimo, másoknál több a pianissimo. Némelyikben dominál az eufória (emelkedett hangulat), másokban a mélabú.
-
Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerûen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat. A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyûjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket. Andrew Matthews
-
Mikor csukódik be egy lélek? (...) Zárkózottsága oly teljes, föltétlen, mint egy növényé, amely ösztönös készséggel és bonyolult értelemmel összecsukja valamilyen homályos veszélyérzetben kelyhét, szét lehet roncsolni, talán egyszerû érintéssel meg lehet semmisíteni, de önként nem adja már ide titkát. Márai Sándor
-
Csatában elesni nem valami méltóságteljes dolog. Többnyire nem egyéb, mint hogy az ember húsát cafatokra tépik, és vérét szétfröcskölik, ami végeredményben inkább piszkos, mint felemelő dolog. Ám annál nagyobb, szinte édesbús méltósággal jár a gyász - a tehetetlen, reménytelen szomorúság, amellyel az a bizonyos sürgöny áraszt el egy-egy családot. Itt nincs mit tenni, nincs mit szólni, és csak egyetlen remény van: hátha nem szenvedett sokat! Istenem milyen csüggedt, milyen utolsó remény is ez! És az is igaz, hogy mindig vannak emberek, akik - mikor gyászuk kezdi elveszíteni zamatját - szelíden áttolják a büszkeség érzelmi körébe, és egyre magasabban hordják az orrukat, egyre nagyobb embereknek tartják magukat gyászuk és veszteségük alapján. És ezek közt olyan is akad, aki a háború elmúltával tőkét kovácsol gyászából és veszteségéből. Mindez csak természetes, mint ahogy egészen természetes, hogy egy ember, akinek életfunkciója az üzlet, a háborúból is pénzt akar kifacsarni. Ezért még csak nem is hibáztatja senki, legfeljebb elvárják tőle, hogy zsákmánya egy részét hadikölcsönbe fektesse. John Steinbeck
-
Amikor valaki egy sikeres fogyókúrán van túl, mindenki kérdezi tőle, mitől fogyott le ennyire. Mikor elmondod a nagyon egyszerû megoldást, az nekik nem elég, ők valami csodálatos dolgot várnak még. Rendkívül naivak tudnak ám lenni az emberek, azt sokkal könnyebben elhiszik, hogy valami bogyótól fogytál le, mint hogy elhagytad a kenyeret meg a cukrot. Hamarabb elhiszik, hogy beveszel egy zöld kapszulát és lerohad rólad negyven kiló. Ez azért van így, mert mindennek a könnyebbik végét akarjuk megfogni. Dombóvári István