Téma
Diéta idézetek
-
Nem tudom elfogadni, hogy így menjen el, hogy el sem búcsúzik, meg sem magyarázza. Mindketten büszkék voltunk arra, hogy van bátorságunk együtt szembenézni az élet nehézségeivel. Inkább szenvedtünk, de soha nem hazudtunk egymásnak. (...) Tudom, hogy nagyon megváltozott, amikor megismerte (...), de ez nem lehet ok arra, hogy felrúgjon egy házasságot, ami már tíz éve mûködik! Még ha lefeküdt is vele, még ha szerelmes is belé, hogy lehet, hogy nem tette mérlegre mindazt, amit együtt éltünk át, amit együtt fedeztünk fel? Hogy lehet, hogy gondolkodás nélkül belevág egy kalandba, ahonnan talán vissza se jön? Paulo Coelho
-
Alapvetően kétfajta nacionalizmus létezik: egy belső és egy külső. A belső nacionalizmus azt jelenti, hogy valamilyen okból azt képzelem, jobb vagyok másoknál, az általam beszélt nyelv magasabb rendû a többi nyelvnél, az általam belakott kultúra értékesebb a többi kultúránál, és még a véleményemnek is nagyobb a súlya másokéhoz képest, mert történetesen ebben az országban születtem. Miért? Azért, mert csak. De még akkor is, ha netán jobbnak tartom magam másoknál, az még nem jelenti, hogy rá kellene kényszerítenem a véleményemet a környezetemre. Tisztában lehetek vele, hogy a nyelvem, kultúrám, véleményem szubjektív szempontból jobb, ugyanakkor azt is tudom, hogy a különböző hátterû és kultúrájú embereknek megvan a joguk hozzá, hogy másképpen gondolkozzanak, sőt ahhoz is, hogy hozzám hasonlóan ők is ápolják a saját belső nacionalizmusukat, ami ellen ugyanúgy semmilyen kifogást nem emelhetek, ahogyan ők sem kifogásolhatják az enyémet. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki undorodik az alkoholtól, de nincs kifogása az ellen, ha mások néha legurítanak egy pohárkával. A külső nacionalizmus ezzel szemben azt a meggyőződést jelenti, amikor úgy vélem, hogy a nyelvem, a kultúrám és a véleményem objektíve is értékesebb és felsőbbrendû a többihez képest, és amikor magától értetődőnek tekintem, hogy mindazokat, akik ezzel esetleg nem értenek egyet, meg kell győzni az igazamról - akár erőszak alkalmazásával is. Szergej Geraszimov
-
A hosszú életet (...) mindig is kívánatosnak tartották; minden, ami él, nyilvánvalóan tovább akar élni. De egészen napjainkig ez a mondat pontosítva lett volna: a hosszú élet kívánatos, és minden élni akar egy bizonyos pontig. Egy bizonyos ponton túl és bizonyos körülmények között a halál kívánatosabbá válik az élettel szemben. Sőt, abban is általános volt az egyetértés, hogy a jó élet jobb, mint a pusztán hosszú élet, és hogy az élet jóságát nem lehet a hossza alapján meghatározni. A megnövekedett élethossz statisztikái figyelmen kívül hagyják a jót annak mindkét értelmében; nem kérdezik meg, hogy a meghosszabbított élet erkölcsös-e vagy kielégítő-e. Ha az élet egy elvetemült bûnöző élete, vagy ha az orvosi rendszer fogságának valóságos poklában vergődik, mindegy - mindkettő statisztikává válik, hogy "bizonyítsa", mennyire szerencsés, aki a mi korunkban élhet. Wendell Berry