Téma
Düh idézetek
-
Ateista vagyok, és az a benyomásom, hogy meg kell védenem az ateizmusomat. Egy ateistát bárki bármikor támadhat. Pedig az ateizmus nem ütközik törvénybe. De ha egy vallásos személyt támadnak a vallásáért, az mindjárt katasztrófa. És folyton azon csodálkozom, és életem végéig csodálkozni fogok azon, hogy a vallás ereje még ma is olyan nagy, hogy háborúzunk, gyilkolunk istenért. Tisztelem a vallásos embereket, nem mondtam, hogy nem, de megdöbbent, hogy még mindig ölünk és ölünk és ölünk és ölünk egy olyan istenért - akár létezik, akár nem -, aki azt mondja, hogy jónak kell lennünk egymáshoz. Dimitri Verhulst
-
Az istenkérdéshez való tisztességes közeledésnek a formája az, ha az ember nem állítja, hogy létezik. Azért nem állítja, mert úgysem tudja bizonyítani, nem csak másnak, de magának sem. (...) Az utóbbi kétszáz év valamirevaló elméi egész életüket abban a kétségbeesett magányban töltötték, hogy megpróbáltak nem kapaszkodni Isten létezésének a feltételezésébe. Ebből egyébként nem következik, hogy Isten, vagy amit így hívunk, nincs, de abban egész biztos vagyok, hogy tisztességesebb és magamra nézve gyümölcsözőbb, ha nem tételezem, mint ha tételezem. Kornis Mihály