Téma
Egyszerűség idézetek
-
Azok, akiket régóta várunk, többnyire akkor toppannak be, amikor borotválkozunk vagy azon bosszankodunk, hogy összetörtünk egy új hanglemezt, vagy egy szálkát kapartunk ki ujjunkból, és még véres a kezünk. Az élet kicsinyes körülményei sohasem engedik meg az ünnepélyes, fölséges viszontlátásokat. Kosztolányi Dezső
-
Magam is osztottam a csavargók optimizmusát, miszerint közöttünk is vannak páran, akik tényleg jó irányba haladnak; hogy a tisztességes utat választottuk, és hogy a legjobbjaink mindenképpen megcsinálják a szerencséjüket. Ugyanakkor osztottam azt a baljós sejtelmet is, hogy ez az életmód halálra van ítélve, mi pedig csak színészek vagyunk, akik esztelen bolyongásuk közben magukat szívatják. A két véglet közt feszülő ellentét - egyrészt a nyughatatlan idealizmus, másrészt a küszöbönálló katasztrófa érzete - tartott mozgásban. Hunter Stockton Thompson
-
Azt mondják, csak szerelemből nem lehet megélni (...). Isten a tanúnk, milyen elszántan próbálkoztunk, de az ember annyi érzelmi terhet visz magával a házasságba. Mi meg különösen, mivel mindketten egyedül éltünk negyvenéves korunkig. Olyan nehéz volt a másik kedvében járnunk, mint amilyen nehéz a boltos macskáját kényeztetni. Deepak Chopra
-
Mindig úgy képzeljük az örökkévalóságot, hogy az valami eszme, ésszel fel nem érhető, és óriási nagy, óriási! De miért olyan bizonyos, hogy óriási? Hátha csak egy sötét kuckó lesz, képzelje! Olyanforma, mint a falusi fürdőházak, csupa korom, a szegletekben pókháló, és kiderül, hogy ennyi az egész örökkévalóság! Én, látja, sokszor ilyennek képzelem. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij