Téma
Egyszerűség idézetek
-
A sör! Az alkohol! Az ember elüldögélt mellette, kaphatott belőle, amennyit akart, a sör nem volt kacér, mint a nők, hanem hûséges és kedélyes barát. A sör nem kívánt az embertől cselekvést, akarást és célhoz érést, úgy, mint a nők. Minden jött magától. Csak kortyolni kellett: és az ember ezzel már vitte valamire, úgy érezte, az élet csúcsára jutott, szabad férfi volt, belsőleg szabad. Akár rendőrök is körülvehették volna a csapszéket; a sör, amit az ember benyakalt, belső szabadsággá lényegült át. Mintha már a vizsgáit is letette volna az ember. "Kész" lett, diplomás doktor! Elfoglalta helyét a polgári életben, gazdag volt és tekintélyes: valamilyen hatalmas gyár főnöke, amely képes levelezőlapot vagy toalettpapírt termelt. Amit az ember az élete munkájával alkotott, ezrek kezébe jutott el. A söröző asztala mellől birtokába vette a világot, megsejtett nagy összefüggéseket, egy lett a világszellemmel. Igen, a sör önmaga fölé emelte az embert, föl odáig, ahol az istenség trónol! Heinrich Mann
-
Minden ismerősön és családtagon folyamatosan azt éreztem, hogy nem érzik jól magukat a saját bőrükben. Nem örülnek igazán az életüknek. Kedvetlenek. Szolidak, illemtudók, igyekeznek kulturáltnak látszani, fölényesek... de minek? Mitől olyan biztosak a dolgukban, ha közben szarul érzik magukat? Laár András
-
Ha engem kérdeztek, hogy akkor milyen is a jól élt élet természete, egy képen tudom megfesteni. Meleg szobában régi barátok ülnek körül egy asztalt. Túl vannak a remek ételen, s ahogy kortyolják a bort, hátratolják a széküket, kinyújtják a lábukat, és belefolynak a beszélgetésbe. A téma lehet: milyen is a jól élt élet természete? William Nicholson
-
Szigorú értelemben nem igaz, hogy a jellem változatlan; e közkedvelt mondat inkább csak azt jelenti, hogy egy ember rövid élettartama alatt ható motívumok nem szántanak elég mélyre ahhoz, hogy elvágják a lélekben a sok évezred gyökerét. Képzeljünk el azonban egy nyolcvanezer éves embert és mindjárt nagyon is változékony jellem áll előttünk: mintha egész sereg individuum fejlődne ki egymás után belőle. Friedrich Nietzsche
-
Szeretlek? - kérdezed. Zárt ajkam nem kiált már? Hosszú sóhajaim nem vallanak Neked? És megbúsult szivem, mely már holttá eped, míg moccanatlanul csüngök szemed varázsán? (...) csak nyelvem hallgatag, mert sejti már szivem: ahhoz képest, amit átérez, semmi, ha - "szeretlek" - ezt kimondom. Vittorio Alfieri
-
Az ember természetes állapota valamilyen normális értelmesség, hacsak ezt különböző sérülések, testi-lelki betegségek nem csökkentik le a félénkség, a korlátoltság szintjére. Merem állítani és hiszem is, hogy a Leonardók, Newtonok és Einsteinek többen vannak, mint ahogy azt a történelem mutatja, csakhogy gyakran nincs alkalmuk kifejlődni, és így színre lépni.