Téma
Éjszaka idézetek
-
A filmben az alakítás szanaszét van szeletelve. A figura legértékesebb pillanatai veszhetnek el így. Ugyanakkor a kamera, ha igazi mester irányítja, bizonyos dolgokat olyan közelségbe tud hozni, mint a színpad soha. Sok múlik rajtunk, színészeken; ezért aztán a gyengébb produkciókat sem szabad félvállról venni. Ruttkai Éva
-
A múltat hajlamosak vagyunk valami kőbe vésett dolognak látni, de engem egyrészt mindig nagyon érdekelt, hogy mi van, ha valami mégsem úgy volt, ahogy jelenleg hisszük, illetve mit hittek, hogyan gondolkodtak a korábbi emberek. És persze, mik azok az örök érvényû dolgok, amik mindenütt jelen vannak, akár más korba, más helyre, egyenesen, ha más világba teszek egy történetet.
-
Elhiszem, hogy mindent tudni akarsz, csakhogy a tudáshoz tettek kellenek. (...) Először is döntened kell... ki kell találnod azt, hogy melyik irányban haladsz tovább. Mész tovább az ismeretlen úton, vagy megállsz ezen a ponton. Ha maradsz, ahol vagy, mostantól azt fogod látni, amit látni akarsz, bármit is ábrázoljon a kép, de ha folytatod az utadat, ki tudja, mikor tudod meg, mi van rajta.