Téma
Éjszaka idézetek
-
Amikor efféle dolgokról olvasok, eltûnődöm: ő vajon ott van-e? Vajon hogyan nevezi most magát? Vajon megvannak-e még a szeplői? Vajon kapok-e még egy lehetőséget? Eltûnődöm, de nem esek kétségbe. (...) Tudom, hogy figyelnek. Nevetésének visszhangja a második napfelkelte, amire naponta ébredek, és esténként érzem, nem csak a csillagok néznek rám az égről. Jerry Spinelli
-
A pillanat volt ez, mikor az éjszaka elválik a nappaltól, az alvilág a felvilágtól. S talán más is kettéválik ilyen pillanatokban. Az utolsó másodperc ez, mikor a világi és emberi mélység és magasság, fényesség és sötétség még érintkeznek, mikor a szunnyadók felriadnak nehéz és gyötrő álmaikból, a betegek felnyögnek, mert érzik, hogy vége az éjszaka poklának, s következik az áttekinthetőbb szenvedés; a nappal rendszere és világítása feltárja és szétbontja mindazt, ami az éjszaka sötét zûrzavarában görcsös kívánság volt, titkos vágy, nyavalyatörős indulat. Márai Sándor
-
De miért ugatnak éjjel a kutyák? Miért ugatnak olyankor is, amikor nincs, amit megugassanak? Órák hosszat bámulnak bele a sötétbe, és ugatnak, ugatnak szüntelenül. Konok állhatatossággal igyekeznek az ember figyelmét felhívni valami titokzatos dologra, valami fantomra, amit csak ők látnak. Vajon mit látnak? Vajon érzékük valóban annyival finomabb-e a mienknél? Közülünk csak szentek és kisgyermekek látják néha a láthatatlant. Széchenyi Zsigmond
-
Az eső csillogó, óezüst függönnyé sûrûsödött. A bokrok illatoztak. Erősen és hálásan párállott a föld. (...) Az éjszaka létezett csupán, az hullatta esőjét a csillagokból, titokzatosan és termékenyítően ostromolta a kőváros fasorait és ligeteit, virágok milliói tárták felé színpompás szemérmüket, hogy magukba fogadják, ágak várták kitárt karokkal, a víz pedig benyomult a földbe, hogy ott majd fekete péppé keveredve egyesüljön a rá váró gyökerek millióival; az eső, az éjszaka, a természet, a növekedés, minden-minden létezett, és fittyet hányt pusztulásnak, halálnak, gonosztevőknek, hamis szenteknek, győzelemnek vagy vereségnek, ők voltak csak; mint évről évre, mindöröktől fogva, és ezen az éjszakán végre részévé lehetett mindennek ő is, felpattant a burok, tagjait nyújtóztatta az élet, az áhított és áldott élet! Erich Maria Remarque
-
Az ember fölött áll a Természet, melynek mûködése örök rejtély előttünk; ifjúságunkban szépnek, szûziesnek, kegyesnek látjuk ezt a rettenetes ismeretlent, elmondjuk "jó anyánk"-nak, segítő szülőnknek; de később megértjük, hogy a Természet talányos szörnyeteg, amelytől legidegenebb a szeretet, a könyörület. A nyomorult ember hiába kiáltja jajait a vak éjszakába: sem ég, sem föld nem válaszol neki... Az őrültség mindig ott leskelődik szellemünk ajtajánál, mint testünk pitvarán a betegség. Oláh Gábor
-
Olyan boldog vagyok, ha néha azt hiszem, szemedből szerelem ragyog rám. Máskor meg úgy elfog a félelem, mint temetőben éji órán. Nézel, s nem látsz; vajon énnekem mit jelent, mit árul el hideg, merő tekinteted sûrû szempillád erdejében? Akár két égitest, ikercsillag az égen, amely nem sejti, hogy mily álmok követik, ragyog, vonz... de nem melegít. Jakov Petrovics Polonszkij