Téma
Emlékezés idézetek
-
A képzeletáramkör úgy van kialakítva, hogy a legminimálisabb ingerre is reagáljon. A könyvek alapvetően huszonhat fonetikai jelből, tíz számjegyből és körülbelül nyolc írásjelből állnak - az emberek pedig megnézik ezeket, és látják maguk előtt a Vezúv kitörését vagy a waterloo-i csatát. Kurt Vonnegut
-
Amit tapasztalunk, az legtöbbször egy nagy, összefüggő massza. Amikor azonban elkezdünk figyelni, rájövünk, hogy az észlelésünk többrétegû: belső és külső tapasztalásokból áll, és ezeken belül is többfelé ágazik. Belső tapasztalásunk gondolatokból, érzésekből és fizikai érzetekből áll; külső tapasztalásunk a környezetből, saját és mások viselkedéséből, tetteiből tevődik össze. Mindezek egyenként és egyszerre keletkeznek, kölcsönhatásban állnak, és hatnak egymásra.
-
Ahogy azt minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tudja, azok a képességek, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy jó jegyet kapjunk egy vizsgán, nem azonosak az irodalom, a biológia vagy a matematika valódi megértésének képességével. És minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tisztában van azzal is, hogy ha választani kell a kettő közül, a legtöbb iskola a jó jegyeket választja. Yuval Noah Harari
-
A csönd valósággal belevette magát testébe. Része lett most nemcsak az életének, hanem a tudatának is. Annyira együtt élt vele, hogy már el sem tudta képzelni másképpen. Amikor kitisztultak a gondolatai, olykor belehallgatott ebbe a hamis ürességbe, a csöndbe. Mint az így élők többsége, tudta, hogy nem is létezik. Ezer apró neszből tevődik össze. Nemere István
-
Mit jelent az, hogy tényleg igazán hiszünk valamiben? Hit. Az Ígéret könyvtárában talált nagyszótár szerint valami, amit az ember igaznak vagy valóságosnak fogad el; szilárdan vallott meggyőződés vagy vélemény. De még ez a rövid, egyszerû definíció is összezavart. Igaz vagy valóságos, ezek egyértelmû szavak, a vélemény és a meggyőződés viszont nem - a vélemények személytől és helyzettől függően ingadoznak, változnak, cserélődnek.
-
A szorongás komplex, zavaros és sötét dolog. Nem csupán pánikrohamokról vagy a zsúfolt helyeken érzett iszonyról van szó - mert az efféle csip-csup dolgokat többnyire mindenki megérti -, hanem gyötrő megszállottságról, rémes gondolatokról, kimerítő kényszerképzetekről és rögeszmékről, fizikai rosszullétről, s mindennek a folyományaként mélységes szomorúságról.
-
Két módon lehet eljutni a megismeréshez: tapasztalattal és okoskodással. Az okoskodás önmagában meggyőzhet, de nem nyugtathat meg, sőt nem is zárja ki mindig a kételyt. (...) A puszta bizonyításban ezer előítélet, ezer begyökerezett tévedés rejtőzhetik. (...) A tények igazsága következtében mellőzhetjük a bizonyítást, ha tudjuk, hogyan kell kísérletezni. Roger Bacon