Téma
Erdő idézetek
-
Mi az irónia, ha nem ez? Azokra az élőlényekre, amiknek árnyékában ülünk, amiknek gyümölcsét esszük, amiknek végtagjaira felmászunk, amik vizet adnak nekünk, legritkább esetben gondolunk. El kell jönnie a pillanatnak, amikor a legmélyebb tisztelettel gondolunk a fákra és az erdőkre, amik létfontosságú szerepet játszanak életünkben és a legbiztosabb szövetségeseink lesznek a bizonytalan jövőben.
-
Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták, kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos; egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett az ifjú sziklakúpok. Eötvös Károly
-
Keressük meg, melyik a kedvenc zajunk a kertben! A rigók éneke a kora esti órákban? A sünik zizegése a bokrok alatt? Vagy a dongók élénk zümmögése az ágyásban? Ne csak a bosszantó zajokra, az autók és repülőgépek lármájára figyeljünk, hiszen jóval több minden akad, amit hallgatni érdemes, amin ámulni tudunk. Peter Wohlleben
-
De jó is lenne, ha belelátnánk a földbe, hogy szemügyre vehessük mindazt, amit a felszín alatt rejtőzik - mint ahogy a mennyboltra tekintve ellátunk a távoli csillagokig! Egy faóriásra pillantva tekintetem végigfut barázdált törzsén, ágai és levelei sokaságán. Ez azonban a fának csak az egyik, a látható része, a föld alatt él a mélység felé nyújtózkodva testének másik fele - a gyökerei. Milliméterről milliméterre hatolnak lefelé évről évre, talajszemcséket tolva félre, sziklákat ölelve körül, olykor egymásba fonódva, hogy vizet és ásványi sókat vegyenek föl a talajból, és továbbítsák ezeket a test föld feletti részének, amelyet szilárdan rögzítenek is. Jane Goodall
-
Harminchat falunak harangszavát hozza el hozzám a mély csöndben a lengedező keleti szellő. Áhítat, fohász, imádság lepi meg a lelket. (...) Hozzám isten szerelmének dala zeng a harangok szavában. Ahol állok: Szent György hegye elzárja előlem Csobánc várának és Hegyesd várának omladékait, de a harangok szavában s a nyugvó nap visszavert fényében én azokat is érzem. Eötvös Károly
-
Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová, csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája, embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa, titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos, törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább alszik, mint teszem azt Csíkban. Nyírő József
-
Szeretem a magányos utazásokat (...), mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról. Fekete István