Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Az ökológiai intelligencia lehetővé teszi, hogy azt, amit az emberi tevékenység környezeti hatásairól tudunk, képesek legyünk alkalmazni annak érdekében, hogy környezetünkben kevesebb kárt tegyünk, és hogy élőhelyünket - ami a napjainkban a teljes bolygónkat jelenti - tartósan megőrizhessük. Daniel Goleman
-
Bármily igaz is, hogy minden embernek kötelessége, annyira, amennyire tőle telik, mások jólétén közremûködni, s hogy aki hasznára nincs senkinek, érni sem ér semmit; mégis épp oly igaz, hogy gondjainknak ki kell a jelenidőn túl is terjeszkedniök, s helyes dolog, ha abbahagyunk olyat, ami az élőknek némi hasznot hajtana ugyan, de amit azért hagyunk el, hogy olyat tegyünk, ami sokkal nagyobb hasznot hajt majd unokáinknak. René Descartes
-
Ami (...) történt, elgondolkodtat... az életről, barátokról, időről, a pillanatokról, amiket szeretnénk megtartani és azokról, amiket jó lenne megváltoztatni, de nem tudjuk, mert elmúltak. Így csak annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a következő pillanatot elmúlni, mert az talán az utolsó alkalom, hogy a dolgokat abból, ahogy most vannak, olyanná tegyük, amilyennek szeretnénk őket.
-
Mi az irónia, ha nem ez? Azokra az élőlényekre, amiknek árnyékában ülünk, amiknek gyümölcsét esszük, amiknek végtagjaira felmászunk, amik vizet adnak nekünk, legritkább esetben gondolunk. El kell jönnie a pillanatnak, amikor a legmélyebb tisztelettel gondolunk a fákra és az erdőkre, amik létfontosságú szerepet játszanak életünkben és a legbiztosabb szövetségeseink lesznek a bizonytalan jövőben.