Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Ha nem vásárlunk, úgy érezzük, kilógunk a sorból, alkalmatlanok vagyunk, és úgy általában gáz, amit csinálunk. Ezek az érzések arra ösztönöznek, hogy megadjuk magunkat a csábításnak, és kielégítsük a vélt szükségleteinket. Befolyásolhatóságunk irányítása óriási hatással lehet nem pusztán a fogyasztásunkra, de a boldogságunkra is. Elégedj meg azzal, amivel már rendelkezel!
-
Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni, - de azt meg is teszi! Széchenyi István
-
Jaj annak a gyûjtőnek, aki kiad a kezéből valamit, csak egy körömérőt is. Az, aki ad, már nem tud gyûjteni. Mert az adakozás, ha szívből jött, megint másik irányban bontja meg az ember lelkét. Az adakozó szét tudja szórni az ősök minden örökségét, s kevés neki a világ minden kincse, mert adakozással soha az embert megváltani nem lehet. Adj a szegénynek naponta marékkal, s szegény marad, mert nem gyûjtő, hanem ő is kiadó. Móricz Zsigmond