Téma
Fáradtság idézetek
-
A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné. Nicholas Sparks
-
Van valami végzetes, leküzdhetetlen ösztön az emberben, ami éppen olyan erős, mint a legerősebb ítélet, akarva-akaratlanul örökké visszajár, mint a kísértet, arra a helyre, ahol életének valami rendkívüli esemény erősebb színt adott, és mennél sötétebb volt ez a szín, annál ellenállhatatlanabb a hely vonzóereje. Nathaniel Hawthorne
-
Ha valakit igazán szeretsz, mindig mosolyát látod... akkor is, ha éppen rossz kedve van, akkor is, ha mérges, ha aggódik, ha szomorú. Te mégis a mosolyát látod. Azt a mosolyát, amit majd te varázsolsz arcára, szívébe, amikor fáradt, mérges, vagy bánatos. Mert szereted. Ilyenkor is. Sőt. Ilyenkor igazán. Csitáry-Hock Tamás
-
A szív minden kebelben egyiránt dobog, s van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell. Feltûnik a vágyó érzelem előtt egy-egy rokonszenvû arc, az érzelem lágy viasza elfogadja annak benyomatát, s viseli, míg egy másik el nem törli onnan, vagy pedig viseli örökké; annak csak erényeit ismeri, annak bûneit megbocsátja, azért tûr, azért szenved, azért csalatkozik, és mégis hisz, mégis szeret; és ez a szenvedés, csalódás, ez a hit és szeretet - az ifjúkor bohósága. Jókai Mór
-
- A nők és a férfiak másként mûködnek. Mint a PC és a Mac. - És melyik a férfi? - Természetesen a PC. Olcsóak, igénytelenek, vírusokat szednek össze, és egyszerre csak egy dologra képesek. (...) - A nők pedig a Mac-ek. Intuitívek, gyors észjárásúak és elegánsak. - Valamint méregdrágák, és csak egymással kompatibilisek. - És függőséget is okoznak.
-
Felnőttként el kell döntenünk: megtanuljuk-e kormányozni saját életünket, vagy egy csónakban, evező nélkül, kétségbeesetten hánykolódunk az élet tengerén. Ha már ketten ülünk a csónakban, a kettős energiát kihasználva, a páros evezőkkel csak egy ütemben és egy irányba érdemes húznunk, egyre mélyebben megismerve egymást és önmagunkat.