Téma
Fegyelem idézetek
-
Nézem az apró kis fénylő pontokkal teli eget, és várok. Várom a hullócsillagot. És meg is érkezik. Csak egy szemvillanás. Ahogy végigfut az égen, majd eltûnik. Még egy pillanat sincs. Mégis gyönyörû, mégis lenyûgöző. Mégis várom. Újra és újra. Várom itt a padon. Mert egy csoda. Egy röpke pillanat alatt elmúló csoda. De igazán én mást várok. Egy soha nem múló Csodát. Nem a padon. Az életemben. Téged. Csitáry-Hock Tamás
-
Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? Csak eddig a pálya, semmit se tovább, Vagy itten az ember csak öltözik át? Mi itten örök: a halál-e vagy a lét? Hol itten a kezdet, hol és van-e vég? Mi itt a csalódás, hol itten az álom, Vajh innen-e, avvagy túl a határon? Vajda János
-
Azt mondják, a modern emberrel az a baj, hogy megpróbál elszakadni a természettől. Üldögél egy vastag mûanyagból, üvegből és acélból készült monstrum tetején, lóbálja a lábát, és távolról szemléli bolygónk nyüzsgő életét. Ez a forgatókönyv az embert elképesztően hatalmas, halálos erőként jeleníti meg, a Földet pedig kényes, finom valaminek ábrázolja, olyasminek, mint a felszínre szálló buborék egy kis tavon vagy a törékeny madarak röpte a levegőben. Csakhogy illúzió ám azt gondolni, hogy a földi élet törékeny valami: az élet minden bizonnyal az elképzelhető legszívósabb membrán az egész világegyetemben, átlátszatlan a valószínûség, átjárhatatlan a halál számára, és éppen mi vagyunk benne az a kényes, finom rész, amely olyan mulandó és sebezhető, akár a csillós sejtek csillója.