Téma
Fejlődési szakasz idézetek
-
A gyermekkor nem ér véget a tizennyolcadik életév betöltésével, hanem életünk végéig tart, hiszen egészen addig táplálkozunk azokból az élményekből, amelyek gyermekként értek bennünket. A pozitív hatásokkal gazdagodunk, a negatívakkal pedig meg kell küzdenünk, fel kell dolgoznunk őket. Ezért nem mindegy, hogy mi történik velünk az első tizennyolc évben.
-
Hányszor mondja az ember: ha én az ő helyében volnék, ha én is hercegnek születtem volna, egészen másképpen cselekedném! De nem gondolja meg, hogy ha más valakinek a helyében volna, ha ennek a más valakinek helyzetébe, rangjába, környezetébe született volna bele, akkor nem volna ugyanaz, vagyis nem volna ugyanaz az én, mint most. Ludwig Feuerbach
-
A modern fizika csúcspontjainak megértése a hegymászáshoz hasonlítható. Amikor magasra érünk, ritkább lesz a levegő, hozzá kell szoknunk, ez az akklimatizáció. Így vagyunk a fizikával is, mert egyre feljebb haladva az ismeretekben egyre kevésbé tudjuk használni szokásos fogalmainkat. Rockenbauer Antal
-
A vírusok már az élet kezdete óta keverik a géneket. Darwin még családfa formájában értelmezte az élet evolúcióját, de ma már inkább úgy tûnik - a tengeri mikrobák és vírusaik között mindenesetre -, hogy inkább hasonlít egy nyüzsgő piacra, ahol vírusok hozzák és viszik a géneket gazdasejtjeik között. Carl Zimmer
-
Az agy nem az a gép, amelynek valaha gondoltuk. Noha a különböző agyi régiókhoz különböző mentális funkciók kapcsolódnak, a sejti összetevők nem alkotnak állandó struktúrákat, és nem játszanak merev szerepeket. Rugalmasak, a tapasztalatokkal, a körülményekkel és a szükségekkel együtt változnak. Nicholas Carr