Téma
Fejlődési szakasz idézetek
-
A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez. És azon sem igen gondolkodnak, mit tesznek akkor, ha a gyerekeik már felnőtt emberek lesznek. Végképp elmúltak azok az idők, amikor csak azért élt és dolgozott az ember, hogy felnevelje a gyerekeit, majd a szó szoros és átvitt értelmében nyugalomba vonult. Napjainkban azok a szülők, akiknek a gyermekei már elhagyták a szülői házat, egyfolytában azon törik a fejüket, mivel töltsék ki a hosszúra nyúlt életet. Rudi Westendorp
-
Soha nem tudott gyerek, még csodagyerek sem, alapvetően újat létrehozni az ismeretek magas szintjét igénylő területeken, és a legtöbb alkotó nem volt csodagyerek. A csodagyerekeknél nem az a csoda, amit tesznek, hanem az, amikor, vagyis messze a szokásos életkor előtt képesek bizonyos teljesítményekre. Gyarmathy Éva
-
Mialatt osztályozni próbáltam a fajotokat, rájöttem, hogy ti nem is vagytok emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen egyensúlyra törekszik a környezetével, de ti, emberek, nem. Eljuttok egy területre, és elszaporodtok, egészen addig, amíg fel nem élitek az erőforrásokat. Csak úgy tudtok fennmaradni, ha új területre terjeszkedtek. Van egy másik organizmus is, amely ugyanezt a sémát követi: a vírusok. Az ember ragályos kór. A bolygó rákfenéje. Betegség.
-
Az asszírok (...) harcedzett katonák: amint bekerülnek a seregbe, fát ültetnek, majd mindennap átugorják a helyet, ahová a magot ültették. A magból hajtás lesz, s ők azt is átugorják. A hajtásból növény nő, és ők átugranak fölötte. (...) Lassacskán megnő a fa, és a harcosoknak egyre nagyobbat kell ugraniuk. Türelemmel, odaadással készülnek az akadályok leküzdésére. Paulo Coelho
-
Amikor megszülettem, már harmadik éve tartott a világháború. Hogyhogy akkor is születtek gyerekek? Kérdeztem szüleimtől, hogyan lehetséges, hogy az emberek háború idején gyerekcsinálással foglalkozzanak? Azt válaszolták, hogy akkor is ment tovább az élet - ezt nem értettem, úgy gondoltam, az élet állt, sőt, visszahúzódott, megsemmisült, menni csak a háború ment. Lángh Júlia