Téma
Feleség idézetek
-
Nincsenek okok. És ha mégis lennének - hát tévedek de legalább nem várakozásra pocsékolom az életem Istent keresgélve a hajnali felhők között vagy túlvilági hívásokra fülelve 30 milliárd fényév távolságból Nem. Hagyom hogy mások elmélkedjenek míg én a pázsiton ülve olvasok valami lényegtelent a bekapcsolt tévé mellett. Lana Del Rey
-
Az ember mindig egyszerre két birodalomban tevékenykedik. Az egyik a mindennapi emberi gyakorlat, a munka, a technika, a technológiák, kísérletek, megfigyelések következetes valósága, a másik, nem kevésbé fontos birodalom az absztrakt mentális tér, az elméletek, az elme konstrukcióinak világa. Ehhez a birodalomhoz tartoznak a babonák, a mesék, a mítoszok, a vallások, a filozófiák, az olyan szigorú szabályok szerint teremtett világok, mint a matematika és a geometria. Mind a két birodalom emberi és nagyszerû - örök problémáinkra hol az egyikből, hol a másikból kölcsönzött eszközökkel keressük a választ és várjuk a segítséget. A természettudomány az egyetlen olyan találmányunk, amely mindkét birodalomban egyformán gyökeret eresztett. A tudományos elmekonstrukciókat látszólag szabadon építjük az absztrakt mentális térben, de gyakorlati problémák megoldására használjuk azokat, és csak azokat, amelyek a gyakorlat világában is mûködnek. Csányi Vilmos
-
Ami a háztulajdonos számára merő pimaszságnak tûnik, az az állatok szemszögéből teljesen normális, elvégre ők nem tesznek különbséget természet és kultúra között. Az állatok szemében a házak szokatlanul szimmetrikusan formált sziklák, tele remek üregekkel. Ráadásul az üreges sziklákban "termálforrások" is lehetnek, úgyhogy nemcsak száraz, hanem még jóval melegebb is van, mint a környezetükben. Micsoda álomotthon! Nem csoda, hogy egyes fajok valósággal mágikus vonzalmat éreznek az ilyen helyek iránt. Peter Wohlleben
-
Nem igazán tetszik az az elképzelés, amely szerint egy ember csak akkor lehet jó és erkölcsös, ha vallásos. Én a magam részéről élek, ahogy élek, és kész! (...) Teszem, amit teszek, és közben nem reménykedem jutalomban, nem rettegek semmiféle büntetéstől. Nincs szükségem arra, hogy a mennyország vagy a pokol megvesztegessen vagy megfélemlítsen, hogy ilyen módon kényszerítsen rá arra, hogy "jól" viselkedjem. Mary Doria Russell
-
Miért nem tudom a jót látni? Akkor sem veszem észre, amikor csak jó volt. Miért? Mi lehet így velünk? Mi ez a rémálom, és a tehetetlenség, amely úgy kapaszkodik belém, hogy szabadulásra teljesen képtelenné tesz? Mit csináljak, hogy minden rendben legyen? Néha úgy érzem, hogy nem én irányítom a viselkedésemet, hanem tőlem függetlenül történnek, kedves akarok lenni, de nem megy, arcomra fagy a mosoly.