Téma
Feleség idézetek
-
Mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri. Albert Einstein
-
Az ember megrészegedik, ha szívébe költözik az ég. Amíg távol voltál, haldokoltam. Te adtad vissza tûnő életemet. Azt éreztem, valami belém hasított, oszlik a homály, és izzón, lázasan árad vissza belém a gyönyörû élet. Milyen furcsa élet, amit te adtál vissza. Olyan mennyei, hogy szinte fáj. Mintha nőne a lelkem, s nem találná helyét a testemben. Angyali érzés ez, a beteljesedés érzése, fejembe száll és elszédít. Mintha szárnyak verdesnének a szívem helyén. Victor Hugo
-
Ha az ember meglátja az igazságot, ha nem csupán hisz benne, hanem valóban átéli és megtapasztalja, hogy létezik élet a halál után, értéktelenné válik a szemében mindaz, amit addig értékesnek hitt, jelentéktelenné mindaz, amit fontosnak tartott. A tudáshoz, az igazsághoz vezető sötét, elrejtett ösvény fényes, kivilágított sugárúttá változik előtte. Ha a valóság kiderül, vége lesz az általunk ismert világnak. Dean Ray Koontz
-
Valójában sosem tudjuk, mit gondol vagy érez egy másik személy, csak feltételezhetjük, hogy ezt vagy azt. Ezek a feltételezések pedig a saját bensőnkből fakadnak. Az agy egyszerûen nem tud mit kezdeni a hézagokkal, így aztán kipótolja azokat. Legyen az egy másik ember története vagy cselekedete. Csak sokszor ezek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Bucsi Mariann
-
Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás
-
Mielőtt elítéled az életem, a múltam vagy a személyem: húzd fel a cipőm, sétálj benne. Sétáld végig az utam, ahogy ideértem, éld át a bánataim, kétségeim, félelmeim és a nevetéseim. Sose feledd, mindenkinek megvan a maga története! Amikor leveszed a cipőmet, átélted az életem, akkor és csak akkor ítélkezhetsz!
-
Mennyire nyomorult az az ember, aki csak magában tud hinni, akinek csak az lehetséges, amit ő meg tud csinálni! Ekkora felelősséget nem is lehet elviselni! Ha valamit nem tudok megoldani, azt érezném, hogy vége a világnak. Hívőként rábízhatom magam Istenre, és mennyivel nagyobbak az ő lehetőségei! Sterczer Hilda
-
Úgy kell bánni a szerelemmel, mint egy törékeny kismadárral, aki odarepül hozzád, beül a tenyeredbe. Nem zárhatod össze az öklödet, mert azzal szétlapítanád, megölnéd a túl szoros fogással. A szeretetnek bizalomra van szüksége. Szabadon kell engedned a madarat, hogy szárnyaljon, és ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd. Ha visszajön, amíg a kezed nyitva van, mindig a tied lesz.
-
Ha valaki mindent (vagy legalábbis fontos dolgokat, mint boldogság, párkapcsolat, társaságba járás) a külső megjelenésétől tesz függővé, akkor nem jut elég figyelme a saját egyéb pozitív tulajdonságaira, s végül oda jut, hogy sem érdekes, sem humoros, sem kellemes beszélgetőtárs nem lesz, hiszen a külsején kívül az összes többi tulajdonságának megcsillantása a "majd" kategóriájába kerül. Amikor eljön a pillanat, és valóban szuperül néz ki (mert vannak ilyen élményeik az alacsony önértékelésû embereknek is), akkor azt veszi észre, hogy meg sem mer szólalni, képtelen bekapcsolódni egy beszélgetésbe, nem jut eszébe semmi, nem tud laza, mosolygós lenni, flörtölni, nyitni mások felé. És valóban előállhat az a helyzet, hogy érdektelen lesz egy olyan ember számára, akiről azt hitte, hogy a vonzó külsővel elérhetővé válik. Zárul az ördögi kör: levonja a következtetést, hogy még mindig nem elég csinos, vékony, kívánatos, ez vagy az nem elég nagy vagy épp elég kicsi rajta. Ha a figyelmi fókusza a testén marad, sosem keveredik ki ebből a negatív spirálból.