Téma
Feleség idézetek
-
A természet világa olyan, mint egy könyv: rengeteg információt nyújt azoknak, akik el tudják olvasni. A természet jelzéseit ugyanúgy megtanulhatod értelmezni, mint a szavakat. Először az ábécét kell elsajátítanod, mielőtt rátérhetnél a bonyolultabb szövegekre. Ha viszont folyamatosan gyakorlod az olvasást, idővel olyan jeleket is észre fogsz venni, amelyek a legtöbb embernek elkerülik a figyelmét. Bear Grylls
-
Az iskola az egy különös bolygó. Az iskolában minden másképp van. Például az időszámítás. Az év itt szeptemberben kezdődik és júniusban ér véget, vagyis mindössze tíz hónap. Egy hét csupán öt napból áll. (...) A tízperc sem tíz perc, hanem tizenöt, Sőt, a harmadik tízperc az húsz perc! Az iskolában a rossz dolgok mindig rövidebbek, mint a kinti világban, de a kellemesek kicsit hosszabbak. Békés Márta
-
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínû virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tûzijátékszerûen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
-
Olyannak érzem magam, mint a kisöregek, akik annak idején feltartottak a pénztárossal folytatott, merően fölösleges cseverészésükkel, mert én, aki mögöttük toporogtam, siettem valahova, el akartam jutni a következő tennivalóm helyszínére. Ha viszont nincs következő helyszín, ahova az embernek el kell jutnia, az idő hihetetlenül lelassul. Azt érzékelem, hogy jobban észreveszek másokat, sûrûbben kapom el a tekintetüket vagy keresek szemkontaktust velük. Cecelia Ahern
-
Ha azt kérdezed, micsoda az Isten, akkor tudok válaszolni: tekints körbe, nézd meg jól a virágokat, a fákat, az állatokat és az embereket, akkor megtudod, micsoda az Isten. Mindaz a csoda, ami él és meghal, ami szaporodik, maga a természet, mind maga az Isten. Mindezt olyannak teremtette, amilyen; nem kell, hogy más elképzelésed legyen róla. Anne Frank
-
Ha egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban. Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről. Tendzin Gjaco
-
Milyen gyönyörû: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
-
Felugrottam az egyik magas sírkőre, és kinéztem a városra. Nem sokat láttam belőle innen, de mivel tudtam, hogy ez lesz az utolsó képem a helyről, ahol születtem és éltem, nem siettem el a dolgot: minden ócska mellékutcát fényes sétálóutcának, minden málló vakolatú házat egy sejk palotájának és minden kétszintes épületet felhőkarcolónak láttam. Darren Shan
-
A párkapcsolat (...) elején kapunk egy hormoninjekciót, amivel biológiai szinten kattanunk rá arra, hogy mivel tudunk örömöt szerezni a másiknak, és milyen szuper a társaságában lenni. Aztán ez idővel elmúlik, és ha nem mentettük át viselkedési mintákba egymás szeretetét, akkor gyorsan következik a kiábrándulás. Szertics Gergely