Téma
Feleség idézetek
-
A féltékenység a legnevetségesebb és legértelmetlenebb zavaró érzelem (...), mindazonáltal igen kellemetlen és meglepően kitartó. Akár "táplálék" nélkül is képes hosszú ideig fenntartani ugyanazt az energiaszintet - gyakran minden valós alap nélkül -, megkeserítve ezzel társunk és önmagunk életét. Olyan, mint a tudat egyfajta betegsége, amely kívülállók számára nehezen érthető. Jobban tennénk, ha inkább nagylelkûek és elégedettek lennénk. Ole Nydahl
-
Mit tagadjam, mindig is szerettem ezeket a váratlan találkozásokat, különleges embereket, történeteket, azokat a pillanatokat, amikor képesek vagyunk szabadon megosztani valaki mással a legtitkosabb vágyainkat és gondolatainkat. Amikor valami elvesztett szépségre vágyva úgy merítünk a párbeszédből, hogy új ismeretre vagy új érzésre teszünk szert.
-
Isten! Hisz` ez csak puszta szó, egyetlen közönséges szó a világ létezésének magyarázatára. És figyeljétek csak meg, hogy ez a szó egyáltalában semmit sem magyaráz meg, mert ha azzal érveltek, hogy nincs olyan óra, mely órás nélkül készült volna, én azt kérdem tőletek, ki teremtette ezt az órást, és ily módon megint csak ugyanannál a pontnál, helyesebben ugyanannál a kérdőjelnél vagyunk. Denis Diderot
-
Bizonyos (…) s kimutatható, hogy nem is lehetnek másképp a dolgok, mert ha már mindennek célja van, minden, ugyebár, szükségképpen a legeslegjobb célért is van. Orrunk például azért van, hogy legyen min hordani a szemüveget, s lám ezért is hordunk szemüveget. Lábunk láthatólag arra való, hogy nadrágot húzzunk rá, ezért is van nadrágunk. A kövek arra termettek, hogy szépen megfaragjuk őket, no meg persze, hogy kastélyokat építsenek belőlük. Voltaire
-
Azt készültem kimutatni, hogy még senki emberfia nem látta, milyen egy tégla belseje - hiszen abban a pillanatban, amint kettétörünk egy téglát, a belsejéből máris külső felület lesz! Az tehát, hogy a téglának van belseje, pusztán elméleti feltevés, és arra való, hogy jobban megértsük a valóságot - az elektron pedig ugyanilyen elméleti feltételezés. Richard Feynman
-
Mint a vándor, aki egy bonyolult hegyrendszert ismert meg vándorlásai közben, s a legmagasabb csúcsra érve, átlátja egy táj szerkezetét, áttekinti a hegycsúcsok összefüggő sorozatának geológiai törvényszerûségét, úgy látjuk mi is a múló évekkel a rendszert mindabban, ami történik életünkben és mások életében. Ez az áttekintés, melyet csak az évek múlása hoz meg, a legnagyobb elégtétel, melyet az emberi és világi dolgok megismerése közben szerezhetünk. Márai Sándor
-
Maguk az emberek - szellemi és fizikai képességeik egyaránt - genetikai beavatkozással, a génmódosítások és a kiborg technológiák alkalmazásával megváltoztathatók lesznek. Ez alapvetően új helyzetet teremt. Amikor megcsodáljuk az ókori irodalom és képzőmûvészet fennmaradt alkotásait, a több ezer éves időbeli távolság ellenére azonosulni tudunk az akkor élt mûvészekkel és civilizációikkal. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy a néhány évszázad múlva domináló intelligens faj a legcsekélyebb érzelmi azonosságot sem mutatja majd velünk - jóllehet racionálisan megértik viselkedésünket. Martin Rees
-
Minden szürke, unalmas, egyhangú. Ilyen a világ. Ezt gondolod. Mert azt hiszed, mindent láttál. De van ám egy kis baj: a pinceablaknál ácsorogsz. Onnan nézed a világot. Illetve, azt, amennyit onnan látsz belőle. De ha felmész a tetőre, ahonnan messzire ellátsz, egészen más lesz a világ. Csodákkal teli, élményekkel, színekkel, illatokkal teli. Végtelen. És szép. Csak elhatározás kérdése. Hogy melyik ablakot választod. Csitáry-Hock Tamás
-
Az első pillanat tanítása az élet igazi nagy törvénye. Ha meg akarod érteni az élet további törvényeit, ennél a törvénynél kell kezdened. Mi az, amire az első pillanat taníthat meg téged, ha felismered üzenetét? A cselekvés bátorságára és a tûrés erényére - de főképp arra, hogy választásod e kettő közül helyes legyen.
-
Ha kapcsolatban élünk, tisztábban látjuk a saját határainkat, könnyebben meglátjuk az értékeinket és a gyengeségeinket, és olyan egészséges önvédelemre teszünk szert, amely nem engedi, hogy a másik érzelmi mélypontjai a mélybe rántsanak. Szerethetjük a másikat anélkül, hogy az érzelmeink követnék a másikét. A "ha ő szomorú, én is az vagyok" és a "haragszom rá, amiért ő is haragszik rám" nem sokat segít. Időre van szükség, amíg az ember ezt megtanulja. Steve Biddulph