Téma
Feleség idézetek
-
Ahhoz, hogy meglátogasd a Föld bolygót, emberi gyermekként kell megszületned. Először meg kell tanulnod használni az új testedet: mozgatni a karjaidat és a lábaidat, majd felegyenesedni. Aztán megtanulsz járni, futni, csapkodni, tapsolni, szavakat formálni. Lassan megtanulsz vigyázni magadra. (...) Felnősz, utazol, dolgozol. Lehet, hogy lesznek gyerekeid, sőt netán unokáid is. Az évek során megpróbálsz értelmet adni ennek a boldog és szomorú, teljes és üres, folyton változó életnek, amiben benne vagy. És amikor majd eljön az idő, hogy visszatérj a csillagodhoz, talán nehéz lesz búcsút venni ettől a furcsa, mégis csodás világtól.
-
Mások bánata mindig kisebb, mint a miénk. Arcukat eltorzítja az aggodalom, a rémület, de mi az ő rémületük, és mi az ő fájdalmuk a miénkkel összevetve? Kevesen vannak a szerencsések, akiknek sikerül önmaguk fölé emelkedniük, ha csak egy szempillantásra is, és kívülről látni önmagunkat. (...) Miután lecsillapodtunk, lassanként észrevesszük magunk körül az arcokat, amelyek legalább olyan tiszteletreméltóak, mint a mienk, és kínjaik sem kevésbé iszonyatosak, mint amelyeket mi érzünk... És akkor, lám csak, kezünket nyújtjuk, és rámosolygunk a mellettünk lévő emberre. És letöröljük az önmagunkért ejtett, hiábavaló könnyeket, és kinevetjük kétes nagyságukat. Bulat Okudzsava
-
Létezik egy valós léthelyzet, ez tagadhatatlan, de túl nagy ahhoz, hogy bárki teljes egészében megismerje, ezért képzeletünk segítségével megérthetővé kell tennünk. Vagyis mindenkinek van ideológiája, és ez jó. Olyan sok információ ömlik az agyunkba, a szenzoros élményektől kezdve a változatos véletlenszerû és közvetett ingerekig, hogy szükségünk van valamiféle személyre szabott rendezőelvre ahhoz, hogy úgy tudjuk értelmezni ezeket, ami lehetővé teszi a döntést és a cselekvést. Világnézet, filozófia, vallás: ezek mind a feljebb definiált ideológia szinonimái, és a természettudomány is, bár az másképp, speciális módon abból kifolyólag, ahogyan folyamatosan egyeztet a valóság változatos módszerrel történő vizsgálataival, és élesíti a fókuszt. Kim Stanley Robinson
-
Most nagyon meg kell jegyeznem arcod mögött a májusi fákat, mert ki tudja, mikor jössz újra. Akkor talán már cseresznyével és rózsával várlak, de te csak engem nézel, gyorsan levetkőztetsz, és majd meglátod, mennyi napfényt gyûjtöttem azóta a bőrömre neked. Mert a nap akkor is megtalál, rásüt majd ágyunkra, hiába rendelt el kijárási tilalmat egy ismeretlen isten.
-
Nem kellett nekem soha teleszkop, hogy meglássam az égi világ szédítő alkonyát, csak a mikroszkophoz nyultam remegő kézzel. Azt gondoltam, hogy minél apróbb az élet, annál tökéletlenebb. És láttam húszezer szemnek egymásra csatolt erejével mákszemnyire nagyított élő eleven teremtéseket, amelyeknek a teste épp oly csodás, mint a miénk. (...) És ekkor értettem meg, hogy a teremtésben az alaki nagyság nem nyom a teremtő érték-serpenyőjén semmit, hogy a világtérben hömpölygő földek nem több fontosságúak az Úr szemében mint a vízcsöppben kerengő rotatóriák. Gárdonyi Géza
-
Mióta az ember először hagyta el a Föld légkörét, és megtette az első apró lépéseket a végtelen felé, a világûr politikai csatatérré lett. Többről van szó, mint hogy mely országok milyen fizikai területeket követelhetnek maguknak (például a Holdon vagy a Marson): hasonlóan ahhoz, ami a Földön zajlott az elmúlt évszázadok során, a leendő gyarmatokhoz vezető út megtételéhez szükséges köztes állomások és az út közbeni csomópontok ellenőrzése is fontos. Ha nem tudunk megállapodni a használatukra és az így elérhetővé váló területekre vonatkozó jogi keretekről, akkor pontosan ugyanolyan harcokat vívhatunk értük, mint amilyenek az emberi történelem nagyobb részében a Földön zajlottak. Tim Marshall
-
Azt szeretnék, ha bizonyos dolgok gyorsabban eljönnének; egy új világ terraformálása, amelyet szeretünk, az egyetemes igazságosság elérése az emberi ügyekben, egy jó feladat. És szeretnénk, ha más dolgok lelassulnának: a saját életünk, azoknak az élete, akiket szeretünk. Mindkettő éhezés az időre - több időre, hogy mindenfélét csináljunk, hogy megtapasztalhassunk sok mindent. Kim Stanley Robinson