Ne feküdj mellém, mert ez itt most csak az én városom. Macskakő matracom, járdaszegély rajt a vánkosom, és ne hidd, hogy nem puha, olyan, mint ti soha még nem, meghallgat, szétfagy és esőben is ázik értem.

Kapcsolódó idézetek

1. Ne jöjj el sírva síromig! Nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén.
2. Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok tûzhelyed melege hideg, téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába menekülsz a tûző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat. Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet: - Ne bánts!
3. Most csak fekszem a padlón, az ajtó zárva, Hányszor, de hányszor mondtam már, itt megtalálsz, De te nem jöttél, én meg csak vártam rád hiába, Pedig ez még ugyanaz a régi ház, tudod te jól, hogy Hol a csengő, ha éppen erre jársz. Tankcsapda
4. Anyám kivert - a küszöbön feküdtem - magamba bujtam volna, nem lehet - alattam kő és üresség fölöttem. Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek. József Attila
5. Karjaid engem többé nem melegítenek. Tested eztán nem az én combomon hevül. Idén is csak kuporgok majd a takaró alatt, s vágyom utánad szemérmetlenül.
6. Más nő karjai közt, idegen nyoszolyán sosem alszom, nem csábít soha már új szerelemre leány! Csak te szeress engem! nézd, néha bejárom a várost s téged látlak csak szépnek a szépei közt. Albius Tibullus
7. Neked, aki soha nem érezted, hogy a tél védelmező takaróként záródik köréd, és kimész az utcára sálban, kirúzsozva, és látszik a leheleted, és az ablakok melegen világítanak feléd, és úgy érzed, hogy része vagy egy városnak, valami nagyobbnak, de aki egyedül jársz-kelsz, fázol, és az ablakok sárgán, gonosz macskaszemekként világítanak és néznek le rád élesen, és nem szeretnéd, ha találkozna a tekintetetek, nem ismered őket. És fázol. Linn Skaber
8. És sokszor látlak ágyadon, Ha átkarol a fájdalom, S mégis márványhideg az arcom, S mikor te alszol, én nem alszom. Kosztolányi Dezső
9. Valamit adtunk a világnak magunkból. Semmit nem vettünk el cserébe. Nincs már nálam belőled, csak a nevetésed. Te még egy ideig hordozod közömbössé érlelt tekintetem. Óvatlanul tör majd rád. Egy macskaköves hajnalon. Albert Tímea
10. Sírok - és szavaim halottan hullanak lábaimhoz. Sírok - és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet. Szabó Lőrinc