Téma
Feleség idézetek
-
Az ember egyebet se tesz itt, mint szellemi életlehetőséget teremt magának; bár úgy látszik, mintha azért dolgozna, hogy meglegyen a tápláléka, ruházata, és így tovább, ám ez mellékes, hiszen minden egyes látható falattal megkap egy másik láthatatlant is, minden egyes látható ruhával egy láthatatlan ruhát is, és így tovább. Ez minden emberlét igazolása. Látszatra mintha utólagos igazolásokkal teremtene alapot létezéséhez, ám ez csak pszichológiai tükörírás, élete valójában a kapott igazolásokra épül. Természetesen mindenkinek tudnia kell igazolni az életét (vagy halálát, ami egyre megy), ez alól nincs kibúvó. Látjuk, hogy minden ember éli az életét (vagy halja a halálát). Belső igazolás nélkül ez sem menne, senki nem képes igazolatlan életet élni. Ebből az embert lebecsülve, arra lehet következtetni, hogy mindenki igazolásokkal próbálja megalapozni az életét. Franz Kafka
-
Az ember mindig is felfelé tekintett, az éjszakai égboltra, és álmodozott. Mára el is értük ezt a magasságot: egyértelmûen meg van írva számunkra a csillagokban, hogy mind magasabbra törjünk. Ha együtt vállalkozunk erre, hamarabb oda is juthatunk. A határ ugyanis ma már a csillagos égnél is messzebb van. Tim Marshall
-
Először is ne hagyjátok, hogy bárki is uralkodjon a testeteken, lelketeken. Különösen arra ügyeljetek, hogy a gondolataitokra ne rakhassanak béklyót. Az ember lehet szabad, ugyanakkor mégis jobban megbéklyózzák, mint a rabszolgát. Fületek lehet az embereké, de a szívetek soha. Mutassatok tiszteletet a hatalom iránt, de ne kövessétek vakon. Ítéljetek logikusan és ésszerûen, de ne tegyetek megjegyzést. Ne tekintsetek senkit magatok fölött állónak, akármi légyen is a rangja vagy címe. Viselkedjetek tiszteletteljesen mindenkivel, különben bosszút állnak rajtatok. Bánjatok óvatosan a pénzetekkel. Ragaszkodjatok a hitetekhez, akkor mások is meghallgatnak. (...) Ami a szerelmet illeti... az egyetlen tanácsom, hogy legyetek becsületesek. Ez a leghathatósabb eszközötök a szívek megnyitására és a bocsánat elnyerésére. Christopher Paolini
-
Minden egyes lépéssel közelebb kerülünk az elmúláshoz. A csillagképek körbejárnak, sötétséget és titkokat mozgatva, a föld a lábunk alatt óránként csaknem százezer kilométeres sebességgel száguld keresztül a fekete világûrön, mi pedig örökösen azt az érzést, azt a bizonyosságot, azt a tényt igyekszünk elfojtani, hogy az ember tünékeny jelenség, életünk nem egyéb madárdalnál, sirályrikoltásnál, majd néma csöndnél. Jón Kalman Stefánsson
-
Te szabad és méltóságos embernek születtél. Jogodban áll mindenkor elmondani a véleményedet. Amit én mondok, azt helyesnek és jónak tartom. De ez nem jelenti azt, hogy ezzel szemben ne lehetne más véleményed. Állj föl és mondd el! Vitatkozz velem és én szívesen igazat adok neked, ha meggyőzöl valamiről. Ne félj attól, hogy megharagszom rád, mert másképp gondolkodsz! Sánta Ferenc