Téma
Feleség idézetek
-
Ironikus (és talán természetes is), hogy a kutatási eredmények szerint olyan területen bírálunk másokat, ahol magunk is ki vagyunk téve a megszégyenülésnek, és főleg olyanokon köszörüljük a nyelvünket, akiknek a mienknél is rosszabbul megy a sora. (...) Azért vagyunk egymással kegyetlenek, mert egymást használjuk ugródeszkának, hogy meneküljünk saját vélt szégyenletes hibáinktól. Brené Brown
-
Ha egy negatív gondolatot első felvillanásának pillanatában elcsípsz, nem tud gyökeret verni. "Látom! Tudom az okát! Megszüntetem..." Ha már másodszor és harmadszor is felbukkan, otthont teremt benned, elural, lelki szokásoddá válik, melytől igen nehéz megszabadulni. Jellemeddé fagy. Jellem: a sokszor megismételt érzés és gondolat. Jobb egyszer megijedni, mint félős emberré válni. Müller Péter
-
Ami a földönkívülieket illeti, meg voltam róla győződve, hogy közelebb áll a józan észhez azt gondolni, hogy a végtelen (vagy akár véges) nagy világmindenségben szétszórva máshol is lehetnek értelmes lények, mint pöffeszkedően azt képzelni, mi vagyunk az egyetlenek. Egyedüliek és kivételesek. Ez legalább olyan gyerekes, mint amikor azt hittük, Nap és Égbolt, minden a mi Földünk körül forog. Lángh Júlia
-
Magát a tanulást kevesen szeretik. (...) Tudni jó. Amikor már tudjuk a dolgokat. A tudás hatalom - bármilyen elcsépeltnek, sőt karikírozhatónak látszik ez a mondás. Nem, ne ringassuk magunkat ábrándokba: a tudás által az ember nem valamiféle külső, látványos hatalom birtokosa lesz, igaz, aki tudja a dolgok lényegét, erre nem is pályázik - hanem egyszerûen csak meg tudja hosszabbítani saját határait, a lényét képes kiterjeszteni, akár kozmikus méretekre. Minél többet tud, annál kevésbé lesz idegen a világban és annál kevésbé tudja a világ átejteni. Jókai Anna
-
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tûnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk. Paulo Coelho
-
Az úgynevezett nehézségi erő (...) nem csupán a világot tartja össze belülről, hanem azt az eszement tulajdonságot is felvonultatja, mely szerint mindent, legyen az bármily pici, bármily nagy, a legdurvább, elemi erővel magához vonz, s csak míg az anyaölben leledzünk, vagy búvárként leledzünk a víz alatt, akkor vagyunk látszatra szabadok kötelmeinktől.
-
Mit csináljak az égben, ha olyan szerencsés vagyok, hogy oda fölvesznek, mikor a Földről elpályáztam? Nincs testem, nincsenek érzékeim, nem csókolózhatom, nem cigarettázhatom, nem olvashatok, nem írhatok (hogy töltök egyetlen napot írás, olvasás, cigaretta, sőt még egy korty bor nélkül? Sőt még csak beszélgetni se tudok majd senkivel.) Azt a mennyországi örök boldogságot, ami az éther-részegséghez hasonlít talán, azt az üres üdvöt, nem kívánom azt, nem érdekel. Szép Ernő