Téma
Feleség idézetek
-
Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszûnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tûnt, elveszítette szépségét. És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerûen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette. Tomán Edina
-
A barlanglakó őseinknek ugyanolyan nagy agyuk volt, mint nekünk, és mivel az estéket nem a TV előtt ülve töltötték, biztosan feltettek olyan kérdéseket, mint hogy "Mik azok a dolgok ott az égen?" vagy "Honnan erednek a dolgok?". Fantasztikus történeteket és mítoszokat alkottak, de eszükbe sem jutott, hogy megvan bennük a képesség arra, hogy ők maguk megoldják ezeket a talányokat. Pedig ehhez még csak nem is kell megtanulni az ûrbe repülni, és ott megvizsgálni a dolgokat, elég, ha az emberi képességeinket hagyjuk szabadon kibontakozni. Max Tegmark
-
Hiába írtak gyönyörû könyveket, prédikáltak, filozofáltak, agitáltak, térítettek, győzködtek, sőt meg is győztek bennünket több ezer éve a sok jóról, szépről és igazról - amit teszünk, homlokegyenest ellentéte mindannak, amit olvastunk, akartunk, gondoltunk és hittünk. Tudod, miért? Mert ha a rossz okát kutattad, sohasem önmagadba, hanem másokra néztél. Müller Péter
-
Minden a lehetséges határain belül van! Mivel bennünk veszi kezdetét minden valóság! A gondolat is megvalósulás, amely még rajtunk kívül is tovább él. Isten ábrándjai vagyunk, a világ pedig a mi ábrándunk. Nincs kettősség, csak tökéletes egység, örökös ingajárat a két véglet, a halál és az élet, vagyis a "tudok" és a "vagyok" között! Wladyslaw Stanislaw Reymont
-
Legtöbben ezt mondják: "Ötvenedik évemtől kezdve nyugalomba vonulok, hatvanadik évem mentesíteni fog a hivatalos teendőktől." De végül is mi a biztosítékod arra, hogy ennél hosszabb életet élsz? Ki biztosítja, hogy ezek úgy történjenek, ahogy eltervezted? Nem szégyelled, hogy életed maradékát tartod fenn magadnak, s csupán azt az időt szánod lelked javára, amely semmire sem használható? Mennyire késő akkor elkezdeni élni, amikor abba kell hagyni! Lucius Annaeus Seneca
-
A közönséges madarakat szeretem nézni az ablakom alatt. Teljesen elképesztő számomra, hogy valami, ami tud repülni, aminek megvan a szabadsága, hogy bárhová menjen, azt választotta, hogy udvaromban ugráljon. A pintyeket, szajkókat, seregélyeket nézve néha lecsillapodik bennem a krónikus nyugtalanság, amivel küzdök. A madarak emlékeztetnek rá, hogy kívánatos helyen élek.
-
A hit iránti vágyat összekeverik az "igazság akarásával" (...). Ám a hitetlenség iránti vágyat ugyancsak összekeverték az "igazság akarásával" (- a hittől való megszabadulás igénye - ezer okból; igazságot kapni mindenféle "hívő" ellenében). Mi inspirálja a szkeptikusokat? A dogmatikusok gyûlölete. Friedrich Nietzsche
-
A "hitek", melyekbe az evolúció során az emberi fajzat menekült, a mágikus, groteszkszerû torz kísérletek, aztán a vallások dogmatikus tételei, az emberszabású istenképzetek, ez mind inkább hitegetés volt, mint hit. Az ember csak az értelemben tud kielégülni, illúziókban csak elkábulni tud. Márai Sándor