Téma
Feleség idézetek
-
Istenről már nagyon sokat beszéltek, tehát úgy gondolom, hogy evvel tele a polc. (...) Ha valamilyen isteni csoda folytán az Istenről való beszéd néhány évre a világban megszûnne, és ettől függetlenül a gonoszt üldöznék, a jót jutalmaznák, és így tovább, csak Istent nem vennék a szájukra az emberek, se a hitet, se a vallást, semmilyen szinten, akkor ez a valaki inkább jelen lenne az életünkben, azt hiszem. Kornis Mihály
-
Mint az idő, a tér is feledést szül: de olyan módon teszi ezt, hogy az ember személyét kioldja kapcsolataiból, eredeti és szabad állapotba helyezi, sőt még a pedánsból, a nyárspolgárból is szempillantás alatt amolyan csavargófélét csinál. Azt mondják, az idő a Léthe vize; de az idegen levegő is valami afféle ital, s ha hatása tán kevésbé alapos is, de annál gyorsabb. Thomas Mann
-
Vannak barátaim, akiket illetően arra jutottam, hogy nem jó barátok, mert több bajt okoztak nekem, mint amennyi örömöt szereztek, így hát módot találtam, hogy jobban elhatárolódjak tőlük. Most ugyanígy gondolkodom Istenről, a hitemről, mint korábban ezekről a barátaimról. Isten jelen van az életemben, de nem függök tőle. Az én istenem nem megbízható isten. Dave Eggers
-
Az univerzumot nem pusztán fizikai erők irányítják. A matematikai fizika fogalmaival nem lehet tökéletesen leírni. Bár bizonyos fokig igazak, nem fedik a teljes valóságot. A világegyetem mögött rejlő végső valóság egy személy: Isten. A törvény szó is értelmetlen törvényadó nélkül - aki elrendeli és érvényre juttatja a törvényt. Az ember által felismert törvények a világegyetemben a láthatatlan Teremtő megbízhatóságának látható megnyilvánulásai.
-
Az álom, mit nem láttak még, és győzni, hol nem győztek még. A bánatot eltûrni némán, s ott járni, hol nem jártak még. A vágyad nem elérhető, de látod a távoli célt. A lélek, csak az segít tovább, s megnyílik a csillagos ég! Törvényem ez, ezt követem én, ha nincs is már remény, a hitem, az él. Az vezet tovább, s mind, ki előre néz, annak bármilyen göröngyös útja van, nem lesz nehéz.
-
Ha még mindig azt hiszed, hogy valaki "odafent" majd megment, és megoldja az összes problémádat, csak emlékezz arra, hogy egy kerek bolygón élsz - és ez a bolygó kering. Amikor tehát felfelé nézel, nyilvánvalóan rossz irányba nézel! Egyáltalán merre van a "fent" és a "lent" ebben a hatalmas és folyamatosan táguló világegyetemben? Fogalmad sincs róla. A világegyetemben sehol nem jelölik: "Erre fel!" Az egyetlen megkülönböztetés, amellyel itt és most élhetünk, az a "belül" és a "kívül". Sadhguru
-
Mennyivel lennél boldogabb akkor, ha multimilliárdos lennél? Warren Buffet, a világ egyik leggazdagabb embere, egyszer összehasonlította az életét egy átlagkeresetû ember életével és úgy érezte, hogy a kettejük élete bizony nem sokban különbözik. Életének egyharmadát egy normál ágymatracon fekve alvással tölti Buffet, pont úgy, mint ahogyan te vagy én. Ruháit készen veszi, pont olyan áron, mint te vagy én. Kedvenc itala a Coca-Cola. Nem eszik jobb vagy egészségesebb ételeket, mint a diákok. Munkája során egy normál asztal mellett, normál széken ül. Az irodája 1962 óta ugyanott van: egy unalmas irodaépületben a nebraskai Omahában. Ha percről percre hasonlítjuk össze életünket Buffet életével, gazdagságának hatása elhanyagolhatóvá válik. Rolf Dobelli
-
A te fácskáid télben, éjszakában És Isten irgalmában állanak. És ennyi minden, amit te tehetsz, És ennyi minden, amit tehetünk: Papírral, ronggyal és remegő kézzel Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk. A rossz hírek, a hiába-betûk Összeszövődnek téli takaróba, A rongy, a papír és a Kegyelem, Ha érünk új tavaszt - Tündérkéidet tavaszig megóvja. Reményik Sándor
-
A tudósnak nagyjából ugyanazokra a képességekre van szüksége, mint az elsőrangú drámaírónak, regényírónak, színésznek. Nem elég fölvázolni a természeti folyamatok cselekményét, jelmezt adni a szereplőkre és a szájukba adni a mondataikat; életre is kell kelteni őket. Csak az érzéki képzelet tud életet lehelni azokba a steril, élettelen szimbólumokba és szavakba, amelyekkel a tudósok kénytelenek másoknak átadni fölismeréseik lényegét.
-
Vajon mire kellenénk mink az Istennek? Hogy őt imádjuk? Csak nem gondoltad tán valaha? Nekünk bizony szükséges az imádkozás. De neki? Hogy mink imádjuk? Hogy ezért szaporítson bennünket? Vagy azért, hogy legyen, aki lakja a földet? Nem az embert teremtette a Földért, hanem a Földet az emberért. Gárdonyi Géza
-
Elképzeltünk magunknak egy Jóistent, aki minket az ő hasonlatosságára teremtett. Mi vagyunk a teremtés koronái, Isten kedvenc gyerekei. Tehát mi magunk is istenszerûek vagyunk, majdnem istenek. Hiszen éppen kiválasztottságunk tudata volt az oka annak, hogy megteremtettük őt a magunk hasonlatosságára. Ebből eleve következik az egyedüllét, a kiváltságosság tudata. Ám ha nem vallásos, hanem tudományos alapokról indulunk, akkor semmilyen bizonyíték, következetes elmélet sem igazolja, hogy csak egy helyen jöhetett létre az élet. Csányi Vilmos
-
Hiszem, hogy ha volna Isten, kevesebb rossz volna a földön, hiszem, hogy ha a rossz jelen van a földön, akkor e felfordulás vagy Istentől ered, vagy Isten nem tudja meggátolni; márpedig nem félek olyan istentől, aki vagy gyenge vagy gonosz, szemébe nevetek, kacagom ostorát. Donatien Alphonse Francois de Sade