Téma
Feleség idézetek
-
Az emberéletnek akkor és csak akkor van valamiféle haszna, ha a világmindenségnek mint egésznek benső értéke (figyelembe véve múltat, jelent és jövőt) nagyobb lett annak következtében, hogy az emberi cselekedetek és tapasztalatok megtörténtek (vagyis, hogy az emberiség létezett), mint amilyen akkor lenne, ha minden más tényező változatlanul tartása mellett ezek a cselekedetek és tapasztalatok soha sem történtek volna meg (vagyis, ha az emberiség nem létezett volna).
-
Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk, de ezen elvek hirdetői vajon miért hiszik, hogy ettől pokolian okosak? Mindenesetre az álláspont kényelmes: én tudom ám, hogy mitől döcög a szekér, és nekem ez untig elég is. Majd éppen én szedegetem fel a göröngyöket az útból? Fenét, még áthajthat rajtam az ostoba kocsi. Vavyan Fable
-
Egy határt valamelyik folyóhoz igazítani legalább olyan logikusnak tûnik, mint amikor azt egy hegylánchoz igazodva húzzák meg. Itt sem kell hosszan töprengeni, hisz a határ szinte már adott. (...) Az ilyen határok gyakran ugyanolyan kiválóan mûködnek, mint a hegyi határok. De azért nem árt odafigyelni. Milo van Bokkum
-
Ma az iskolában nem azt mutatjuk be a diákoknak, hogy miről is szól valójában a matematika, és hogy mire jó, hanem mûveleteket és számításokat magoltatunk velük, gyakran mindenféle mélyebb megértés nélkül. Az ő fejükben a matek egy rideg, élettől távoli, unalmas és érdektelen tantárgy lesz. Mint egy mûvészeti óra a nagy mûvészek nélkül: megmarad funkcionális mázolásnak. Amikor tehát a diák azt mondja: "utálom a matekot", az annyit tesz, mintha azt mondaná: "utálok kerítést mázolni". Edward Frenkel
-
A mezőkön és az erdőkben vándorolva megtanultam, hogy az erdő jobb a rétek nyílt tereinél, az istálló jobb a háznál, a torz az egészségesnél, a falu számkivetettje az állítólag tisztességes gazdánál. Gyanakvásom többnyire jogosnak bizonyult. Az idők során megtanultam, hogy az élettelen tárgyak és az állatok az igaz barátaim. Aharon Appelfeld
-
Bûn és bûnhődés. Ha az ember zuhanni kezd a mélybe, a szervezetét megtámadja a kór, azt hiszi, látja vagy érzékeli a pusztító folyamatot? Egyáltalán! Él és vidám, a zuhanás érzése eufóriával tölti el. És hirtelen jön a felismerés: hol vagyok, mi történik velem? Ki voltam, és mivé lettem, ki a bûnös? Vajon képes-e az ember akár zárt ajtók mögött, a tükörbe nézve megvallani, hogy ő maga a bûnös, senki más rajta kívül? Soha! Hamar keres egy bûnbakot...
-
Mindnyájunk életében elérkezik egyszer a pillanat, amikor egy szerettünk segítségre szorul, és ugyanazt a kérdést fogalmazzuk meg. Készek vagyunk segíteni, de ha egyáltalán tudunk, mivel segíthetünk? Való igaz, hogy oly ritkán tudunk a hozzánk legközelebb állókon segíteni, akár azért, mert nem tudjuk, hogy mely részünkből kell adnunk, vagy még gyakrabban azért, mert arra, amit adni tudunk, nem tartanak igényt. És így van az, hogy azok, akikkel együtt élünk, kitérnek előlünk. És mi mégis szeretjük őket! Szeretjük őket a teljes megértés nélkül is.