Téma
Feleség idézetek
-
A holnapra halasztásokban elvész a lényeg, az igazi értékek. Sokan erre csak akkor jönnek rá, mikor beteg gyermekük ágya mellett virrasztanak, szerelmük temetésén állnak félig eszméletlenül a fájdalomtól, vagy mikor az orvosuk lemondóan közli, hogy már csak néhány hónapjuk van hátra. Akkor - ha tehetnék - odaadnák mindenüket, hogy visszatekerhessék a kegyetlen időt, ami folyton rohan vagy vánszorog, de soha nem telik pont jó ütemben, hogy boldogok lehessünk minden elvesztegetett napon.
-
Mindenekelőtt a cselekvés a fontos, a célok ugyanis csak látszólagosak, önkényes állomások, és magad sem tudod, hová mész. (...) Nem tudhatsz előre semmit az egyes állomásokról, ezek csak szavakban léteznek. Egyedül az iránynak van jelentősége. Az a fontos, hogy haladj valami felé, nem pedig az, hogy meg is érkezz, mert úgysem érkezünk meg soha sehová, csak halálunkban. Antoine de Saint-Exupéry
-
Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerû utcaseprő, aki jól végezte a munkáját. Martin Luther King
-
Az az igazság, hogy az idő bizony hullámzik. Hihetetlenül könnyû órákat vagy akár napokat veszíteni egy szempillantás alatt. Máskor kínszenvedés végigevickélni egyetlen órácskán is. Az idő apad és árad, olyan szakadatlanul, akár a tenger, és éppolyan megállíthatatlanul is. Épp azok a pillanatok, melyekről azt szeretnéd: bárcsak örökké tartanának - azok szállnak el leghamarább. Amelyeket pedig legszívesebben felgyorsítanál, csigalassúsággal vánszorognak.
-
"Komolyan azt akarja mondani, csak azért próbál jó lenni, hogy elnyerje Isten helyeslését és jutalmát, vagy elkerülje rosszallását és büntetését? Hát ez bizony nem erkölcs, csak hajbókolás, törleszkedés, nem több, mint lesni vállunk mögött a nagy égi biztonsági kamerát vagy fejünkben a kis néma poloskát, amely minden lépésünket, sőt minden piszkos gondolatunkat ellenőrzi." Ahogy Einstein mondta: "ha az emberek csak azért jók, mert félnek a büntetéstől és jutalomra vágynak, akkor bizony elég szomorú népség vagyunk". Richard Dawkins
-
Ha véletlen vagy csoda folytán elszállnának a szavak, elviselhetetlen szorongásba és bárgyúságba merülnénk. Ez a hirtelen némaság a legkegyetlenebb kínoknak tenne ki bennünket. Hisz a fogalom használata az, amivel úrrá leszünk a rettegéseinken. Azt mondjuk: Halál - és ez az elvonatkoztatás megkímél tőle, hogy átérezzük végtelenségét és iszonyatát. Emil M. Cioran
-
Ne önmagadat keresd... Hanem a másikat. Ne befelé nézz, hanem kifelé. Ha befelé nézel, egy helyben állsz, ha kifelé, akkor előtted az egész világ. Ne azt kérdezd, hogy ki vagy te, hanem azt nézd meg, hogy ki ő. Ne saját hibáiddal foglalkozz, hanem a másik értékeivel. Ne kapni akarj tőle, hanem adni neki. Ne önmagadat lásd, hanem a másikat. Ne te légy fontos, hanem ő. A másik. A sok energiát, a sok időt, amit önmagad keresésére pazarolsz, add neki. És hidd el, ha rá figyelsz, rá nézel, megtalálod, meglátod önmagadat is. Benne. Csitáry-Hock Tamás