Téma
Feleség idézetek
-
A mi Potter hősünk pedig igazi mai átlaggyerek, kicsit nyápic, kicsit szemüveges, kicsit lassú gondolkodású, aki ha sportolni akar, magától repülő seprûre száll, csak semmi fárasztó dolog, csak semmi megerőltető szenvedés. Milyen remek dolog, már nem az ifjúságnak kell szorgos munkával a hősre hasonlítani... hanem a hősnek reá!
-
Ha szeretsz, ha igazán szeretsz, ha azt akarod, hogy várjak rád, hogy ne utáljalak meg, nem hagyhatsz a bizonytalanságban. Ha várnom kell egy börtönbe zárt emberre, tudni akarom, hogy miért kell várnom. Nem neked, nekem kell eldöntenem, hogy az maradtál-e, akit szeretek, vagy más lettél. Az ítélkezés joga az enyém. Berkesi András
-
A legegyszerûbb, de ugyanakkor egyik legkeményebb bizonyítéka annak, hogy nem illünk vagy legalábbis nem teljesen illünk bele ebbe a világba, az a tény, hogy meg kell halnunk. Vagy másképpen megfogalmazva, hogy minden erőfeszítésünk ellenére az időt nem sikerült leigáznunk, ellenőrzésünk alá vonnunk. Hankiss Elemér
-
Ha az országot etnikai alapon területi egységekre osztják, azzal ráerősítenek a csoportok egymással szembeni kölcsönös gyanakvására és félelmeire, ezáltal pedig gyengítik a nemzetállamot. Választóvonalak nélkül azonban elkerülhetetlenek az állam ellen és az autonómia érdekében vívott lázadások - ez is gyengíti a nemzetállamot. Az ördögi kört megszakítani csak óvatos egyensúlyozással és a vagyon igazságos elosztásával lehet. Tim Marshall
-
A "fontosság" emberi fogalom, azért van rá szükségünk, mert döntéseket kell hoznunk a túlélés érdekében. Egy mindenható lénynek nincs szüksége arra, hogy rangsorolja a dolgokat. Isten számára az Univerzumban semmi sem érdekesebb, méltóságteljesebb, hasznosabb, fenyegetőbb vagy fontosabb, mint bármi más. Scott Adams