Téma
Forradalom idézetek
-
A forradalmiság eszmeköre... az igazi nagy törést a fasizmussal kapta, amely kisajátította a forradalmiság lendületét, eljárásmódjait és a tömegekkel való kapcsolatát, azonban ugyanakkor megszakította a forradalmiság ügyének és a haladás ügyének eddig magától értetődő kapcsolatát, s úgy vélte, hogy a forradalmiság erejét megfelelő propagandával bármilyen tetszés szerinti politikai rendszer érdekében mozgósítani lehet.
-
Ha mind a két dolog az államalapítás feltételévé volna téve, az is, hogy legyen államfő, az is, hogy lehessen lázadás, akkor államalapítás egyáltalában nem volna lehetséges. Pedig mégiscsak ez volna a nép szándéka. (...) A lázadás jogtalansága tehát abból világlik ki, hogy (...) a saját célját tenné lehetetlenné. Immanuel Kant
-
Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyû embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bûntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié. Jean-Jacques Rousseau
-
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul: "Édesanyám! Mi a szabadság?" A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte: "Amikor hazajönnek a katonák, fiam." Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek: "Édesapám, mi a szabadság...?" Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen: "fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian." Wass Albert
-
Az adóreform egy dráma, hősökkel, bûnözőkkel és egy bajban lévő lánnyal. A hősök ennek az országnak polgárai, akik igazságos adóztatást követelnek. A bûnözök a lobbicsoportok, a "nem az én dolgom" banda. És a bajba jutott lány, akinek a neve végtelen gazdasági növekedés, a sínekhez van kötözve, és azért küzd, hogy kiszabaduljon. Ronald Reagan