Téma
Gőg idézetek
-
Ha valaki felidegesít, az azért van, mert vannak olyan tulajdonságai és cselekedetei, amelyek benned is megvannak, csak annyira elfojtottad őket, hogy nem tudsz a létezésükről. Éppen ezért hihetetlen intenzitással befolyásolnak téged, de mivel nem veszel róluk tudomást, az egód a maga módján próbálja felhívni rájuk a figyelmedet. Azok a személyiségjegyek, amelyeket hibának látsz másokban, mind megvannak benned is, csak letagadod a létezésüket.
-
Amikor az emberek nem bírnak mit kezdeni a bennük dúló, érthetetlen feszültségekkel, nem tudnak hova menekülni önmaguk elől, kifelé vetítik kínjaikat. E vetítés folytán meglátják másokban mindazt, amitől saját lényükben irtóztak, és mindenáron le akarnak számolni vele. A tudat hasad, mint az atom, a gyûlölködők mind többen és többen lesznek, s végül kirobban a fegyveres konfliktus. Minden erőszakos esemény úgy kezdődik, hogy az ember képtelen vagy gyáva szembenézni önmagával. Ezért voksol inkább a másokkal való szembefordulásra. Vavyan Fable
-
Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene! Aszlányi Károly
-
Legyél más, vállald fel magad, ne törődj azzal, hogy ki mit szól. Te csak válj azzá, akivé válnod kell. Ha érzed a késztetést, csináld. Igen, lehet, hogy egyedül fogsz maradni. Lehet, hogy kiközösítenek. De az igazi kincsre magadnak kell rátalálnod. Neked kell érezned, hogy benned van, és hinned abban, hogy van elég erőd ahhoz, hogy ki is hozd magadból. Oravecz Nóra